Lifestyle

Szívmelengető történet: „Én vagyok az a kislány, akit 14 éve megmentettél”

Hosszú évek után újra találkozott a tűzoltó és a kislány, akinek megmentette az életét.

Felkereste a megmentőjét a debreceni lány

Nem mindennapi történetet osztott meg a Facebook-oldalán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság egy megható egymásra találásról. Mint posztjukban írják, 2007-ben tűz ütött ki egy debreceni lakásban. A lépcsőház füsttel telítődött, a lakók több emeleten a lakásaikban rekedtek. Vékás Gréti ekkor mindössze négyéves volt, éppen a nagyszüleinél volt látogatóban. A füst hamar elérte őket is. Tímár János tűzoltó volt az első, aki felért hozzájuk. Feladta a kislányra a mentőálarcot, és az ölében vitte le Grétit a nyolcadik emeletről, ezzel megmentve az életét.

Eltelt jó pár év, de Gréti azóta sem felejtette el azt a napot, ezért meglátogatta megmentőjét a debreceni laktanyában. János nagyon meglepődött, amikor a szőke tinédzser bemutatkozott neki: „Én vagyok az a kislány, akit megmentettél” – írták a bejegyzésben. A posztban két képet is megosztottak, egy 2007-es újság részletét, illetve egy frisset, amin az egykori kislány és megmentője láthatók ma.

Tímár János tűzoltó főtörzszászlós tizenkilenc éve lát el szolgálatot Debrecenben, jelenleg különlegesszer-kezelő. Vékás Gréti az érettségijére készül és egy fiatal idén felszerelt tűzoltó udvarol neki.

Leadfotó: facebook.com/bmokf.hivatalos

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.