Sztárok

Halálfélelem gyötörte a koronavírusos Zsidró Tamást: Lázálmomban már lélegeztetőgépen voltam

"Tartok a szövődményektől"

"Éjjel három körül lehetett, amikor arra ébredtem, hogy nagyon nehezen kapok levegőt. Bevallom férfiasan, nagyon megijedtem, és azt éreztem, hogy itt az idő mentőt hívni. Magas lázam is volt, és teljesen eluralkodott rajtam a halálfélelem: kórházat vizionáltam, és lázálmomban már lélegeztetőgépen voltam" - folytatta a sztár, aki azt is elárulta, hogy egyedül kellett szembenézzen a vírussal, ám ezt persze cseppet sem bánja. Hálisten a fiaim azokban a napokban, amikor elkezdtem gyengülni, nem voltak nálam. Égi gondviselésnek érzem, hogy ez így alakult, s hogy megóvhattam őket attól, hogy elkapják tőlem a vírust. Egy ideje párkapcsolatom sincs, úgyhogy abszolút <<magányos harcosként>> küzdöttem, de túl vagyok rajta" - mesélte Zsidró Tamás, aki azóta sikeresen legyőzte a betegséget, ám aggályait, félelmeit még nem oszlatta el teljesen az idő. "Sokszor felébredek pontban éjjel háromkor, de most már vissza tudok aludni, úgyhogy az alvászavar a múlté. Teljesen jól érzem magam, de még vár rám egy teljes kivizsgálás, mert tartok a szövődményektől. Az orvosom javaslatára a sportos életre is csak fokozatosan térek vissza, mert nem tudni a hirtelen megerőltetés mit okozhat a tüdőnek, szívnek, úgyhogy fő az óvatosság. Ha tanácsolhatok valamit, tényleg mindenkinek azt üzenem: ne vegye félvállról a betegséget és mindenképp oltass be magát" - fogalmazott Zsidró Tamás, aki épp 58. születésnapján, május végén kapja meg második védőoltását.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A színész még tavaly kelt egybe 19 évvel fiatalabb feleségével, és a mézesheteket is az esküvő utánra tervezték, ám a világjárvány keresztülhúzta a számításaikat. Most azonban felkerekedtek, s eljutottak a földkerekség egyik legcsodálatosabb üdülőparadicsomába.

Leadfotó: TV2 / Mokka

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Büntetőeljárást indított a BRFK a DJ Oti koncertjén történt rosszullétek miatt. Tanúkat hallgatnak ki és kamerafelvételeket elemeznek.
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.