Utazás

Hazai kirándulóhely, ahol elszáll minden gondod

Ha Balaton-Felvidék felé vesszük az irányt, már jóval Monoszló előtt látni az ősi tanúhegyet, ami különleges formájával messziről úgy néz ki, mint egy tömés előtt álló fog.

A Káli-medence impozáns őrszeme

Általában keverik az emberek a Káli-medence tanúhegyeit. „Most ez a Csobánc vagy a Gulács?” De aki Hegyestűt egyszer is látta, többé nem keveri össze semmivel. Pedig a formáját nem elsősorban az időnek és az eróziónak köszönheti, hanem a bányászatnak. Nem gondoltam soha, hogy bazalt-rajongó leszek, bár az oszlopos elválású lávák máshol is nemzeti kincsnek számítanak. A legismertebbek természetesen a nagy kiterjedésű és szép, szabályos oszlopokat felvonultató helyek, mint például az észak-írországi Óriások útja (Giant’s Causeway) vagy az amerikai Ördögtorony (Devil’s Tower). Minden vulkáni területen, tehát minden kontinensen, sőt még a Marson is vannak bazaltoszlopok. Itthon a legismertebb helyek a Szent György-hegy, a Bér melletti ritka, hajlott andezitoszlopok, a Somoskői vár aljában ívelő vékony bazaltoszlopok és a Hegyestű félbevágott vulkáni kúpja. Szóval azért nincs belőlük olyan sok és évmilliókon sétálhat az ember, ha felmászik az ember.

Út a csúcsra

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Hegyestűre egyébként - a látszattal ellentétben - könnyű felmászni. Főleg azért, mert az út nagy része autóval is megtehető, tehát kisgyerekekkel vagy idősödő szülőkkel is teljesíthető séta. Autóval a Zánka-Köveskál közti műútról, Monoszló irányába kanyarodjunk, majd jobbra letérve a keskeny bekötőútra, érünk fel a bejárati sorompóhoz. Mögötte nagy parkoló található. A legközelebbi buszmegálló, a Zánka és Köveskál közti Monoszlói elágazás, ahonnan a Kék sáv jelzéseket követve, a kocsik által is használt úton jutunk fel a fogadóépülethez. Monoszlóról a Sárga sáv jelzésű út valamivel izgalmasabb és változatosabb feljutást kínál. A néhány lépcsőfok megmászásáért a jutalom: lélegzetelállító panoráma és különleges életérzés. Egyrészt látható innen a Balaton, délről a Fonyódi-hegy, tőle nyugatra a Badacsony, a Gulács, a Keszthelyi-hegység, a Csobánc, a Fekete-hegy, a Boncsos-tető, a távolban még a Tátika is felismerhető. Másrészt „a világ tetején” állhatunk, ahol átjár a létezés, a szél pedig elfújja minden gondunkat.

Leadfotó:123rf
Fotók: Femcafe.hu / Kraszkó Zita

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...