A négy fal közötti raboskodás veszélyei a testre és a lélekre

Ahogy elterjedt a koronavírus, azzal együtt emberek millió kényszerültek arra, hogy elszakadjanak a társadalomtól és az otthonuk nyújtotta menedékből várják ki a járvány lecsengését. Viszont ezzel még nincs minden megoldva, ugyanis a baj a biztonságot ígérő falakon belül is felütheti a fejét!

Bezártak az éttermek, a szórakozóhelyek, számos kültéri program lemondásra került és sokan otthonról dolgoznak, illetve tanulnak. Egészségünk megóvásának érdekében el kellett különülnünk. Ám ha nem vigyázunk, akkor a koronavírus helyett számos egyéb más mentális és fizikai problémával találhatjuk szembe magunkat, amit az bezártság okozhat.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A tartós szeparáció lerövidítheti az élettartamot

„Azoknál az embereknél, akiknek több társas kapcsolata van, kevésbé mutatkoznak gyulladások, az elszigeteltebb és magányosabb emberekhez képest, akiknél nagyobb arányban fordulnak elő krónikus gyulladások. A gyulladás pedig számos krónikus betegségben játszik szerepet.”- mondta Julianne Holt-Lunstad, a Brigham Young Egyetem pszichológiai és idegtudományi professzora egy a Guardianban megjelent cikkben.

„Bizonyítékunk van arra is, hogy ez összefügg a szív- és érrendszeri funkciókkal, és köze van a vérnyomáshoz, a pulzushoz, a stressz hormonokhoz. Még a sejtek öregedéséhez is kapcsolódik." – egészítette a professzor.

Ezek olyan egészségügyi problémákat idézhetnek elő, mint a szívbetegség, magas vérnyomás, a stroke, a rák vagy a veseelégtelenség. Ráadásul kutatások igazolták azt is, hogy az immunrendszerünk gyengülni kezd, ezáltal csökkenhet a fertőzésekkel szembeni védekezőképességünk.

Ezt erősítik meg az Amerikai Járványügyi Hivatal adatai is, miszerint a bezártság 50%-al növelheti az előbb említett betegségek kialakulását, plusz a demencia és az anyagcserezavarok megjelenését.

Persze nem szabad megijedni, néhány hét elzártság még nem okozhat jelentősebb megbetegedést, de tény, hogy negatív hatással lehet a fizikai állapotunkra. Hiszen, ha nem testi, akkor lelki szinten érheti egészségünket „támadás.”

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Egészség
Természetesen elkezdenek előkerülni a melegebb takarók, de nem mindegy, milyen huzatot használunk.
Utazás
Az autósok többsége nem ismeri a színes gumicsíkok valódi jelentését, de nem dekorációs elem.
Lifestyle
A gyerekkori képzeletbeli barátok emléke felnőttkorban is kísérthet bennünket, hiszen egy új kutatás szerint azok a felnőttek, akiknek kicsiként kitalált játszópajtásuk volt, jóval gyakrabban éreznek...
Sztárok
A jordán trónörökös felesége ismét bebizonyította, hogy kifinomult ízlése vetekszik a világ legelegánsabb hercegnéiével, legutóbbi megjelenésével pedig egyenesen Katalint idézte.
Sztárok
Az RTL műsorainak előzetesét mai napig Both Andrással veszik fel, akinek a hangját biztosan fel fogod ismerni.
Sztárok
Egy dubaji hirdetésben kínált, magyar eredetre utaló Porsche Macan miatt merült fel, hogy az autó Matolcsy Ádámé lehetett. A hirdetői kapcsolatok több korábbi dubaji ingatlanügylethez és céges...