Sztárok

Vallott a szupermodell: íme minden, amit még nem tudtunk Mihalik Enikő terhességéről

"Amerikában fogok szülni"

Dávid egyébként december 25-én kérte meg szerelme kezét. A csodás eseményre a tatai Öreg-tó partján került sor, a férfi féltérdre ereszkedett a sárban, úgy tudakolta a szupermodelltől, hogy összekötné-e vele az életét. Éppen piknikeztek, Mihalik Enikő egyáltalán nem számított arra, mit tervez párja, így hát potyogtak a könnyei az őszinte meglepetéstől. "A szüleim is nagyon örültek, és azóta igazából haladnak az események. A baba érkezése miatt döntöttünk úgy, hogy elkezdünk visszaköltözni New Yorkba, és az elmúlt két során az ottani lakásomat kifestettük, beköltöztettük a bútorokat, rendeltünk még pár dolgot, elkezdtünk felkészülni a baba érkezésére, kiválasztottuk a fal színét. Amerikában fogok szülni" - részletezte a közelmúlt történéseit Mihalik Enikő. A Nagy Alma azért is áll különösen közel a szívükhöz, mert mindketten nagyon sokat éltek a városban - illetve az USA-ban -, jelenleg pedig azt tervezik, hogy első pár évüket ott fogják tölteni háromtagú családként. A szupermodell azt is elárulta, hogy szerelmével már kiválasztották a csöppség nevét, de ezt az információt egyelőre nem osztaná meg a rajongóival.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A frigy még február közepén köttetett Las Vegasban. Új neje felvette a világhírű színész nevét.

Leadfotó: instagram.com/leanyfalvimakeup

Oldalak

Sztárok
Egészség
Azt már eddig is mondták a szakértők, hogy nem érdemes túlzsúfolni a hálószobát, ha normálisan szeretetnénk aludni.
Lifestyle
Az Oroszlán jókedve ma másokra is átragadhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Home&Design
A WC-tisztítók, valamint illatosítók is elég drágák, így megéri kísérletezni, hogy otthon rakjuk össze.
Lifestyle
A nyári fesztiválok egyet jelentenek az önfeledt szabadsággal, a világhírű előadókkal és a sokszínű közösségi élményekkel. Bárhol is járunk a világban, a fesztiválszezon mindig elhozza a nyár...
Lifestyle
Még mindig őrülten népszerű strandkaja a hekk, de van olyan eset, amikor nem szabadna megenni.
Sztárok
Pamela Anderson tényleg pánikba is esett kicsit, hogy egy ekkora világsztár akar vele dolgozni.