Lifestyle

Egy esküvői fotó ébresztette rá a nőt, hogy férje éveken át kettős életet élt

A most 60 esztendős nő szárnyalt a boldogságtól, amikor először találkozott a férjével. A szerelmesek három hónap együttjárás után már egybe is keltek, majd 17 csodás(nak) tűnő esztendő következett - aztán jött a hidegzuhany a hölgy számára.

Kettős játszma

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Yve Gibney-t Nigériában hozta össze a sors férjével, Maurice-szal. A szerelmesek három hónap együttjárás után már egybe is keltek, majd 17 csodás(nak) tűnő esztendő következett - aztán jött a hidegzuhany Yve számára. Egy napon különös esküvői fotó került a hölgy kezébe: férjét ábrázolta egy másik nő társaságában, amint örök hűséget fogadnak egymásnak. Kiderült, hogy száz mérföldre az otthonuktól Maurice-nak volt egy másik háza is, melyben a másik feleségével élt egy fedél alatt. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a csélcsap férfi mindkét asszonyt átejtette: a harmadik fél, Suzanne Prudhoe ugyanis mindvégig abban a hiszemben volt, hogy Maurice már elvált. "Nem egy hagyományos házasság volt, de azt hittem, működik. Bár sokat voltunk külön, mégis hihetetlenül bíztunk a másikban" - fogalmazott Yve, majd hozzátette: "Én legalább is végtelenül hittem benne, és feltétel nélkül szerettem, és úgy éreztem, ő is viszontszeret engem."

Fotó: 123rf

Lapozz, a következő oldalon folytatjuk!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Erre kell figyelnie annak, aki esetleg lakossági állampapírba fektetné a megtakarítását.
Lifestyle
Nap mint nap használjuk, mégsem gondolunk bele, milyen veszélyeket rejthet magában. Egyetlen figyelmetlen pillanat is elég lehet ahhoz, hogy komoly baj történjen az otthonunkban.
Lifestyle
A bankoknál is előfordulhat komoly baki, és most felütötte a fejét egy technikai hiba.
Sztárok
A Forma–1 történetének legfiatalabb világbajnoka nemcsak a versenypályán került a figyelem középpontjába: hónapok óta azt találgatják, hogy egy szőke szépség személyében ismét rátalált-e a szerelem.
Sztárok
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok...
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...