Sztárok

Drew Barrymore hatéves kislánya a színésznő kiköpött mása – Fotókon a sztár ritkán látott gyermekei

A színésznőnek két lánya van, mindketten nagyon hasonlítanak az édesanyjukra. A kis Frankie egy az egyben úgy fest, mint Drew Barrymore az E. T. című filmben.

Drew Barrymore tündéri kislányai

Február 22-én ünnepli 46. születésnapját Drew Barrymore, magyar származású amerikai színésznő. Ha létezik olyan, hogy valaki beleszületik a showbizniszbe, akkor ő ilyen: felmenői valódi dinasztiát alkotnak, már az ükszülei, dédszülei és nagyszülei is egyaránt sokat foglalkoztatott színészek voltak. Maga Drew is hamar belecsöppent a hollywoodi körforgásba, tizenegyhónaposan már reklámfilmben szerepelt, majd hétévesen keresztapja, Steven Spielberg alkotásában, az E. T., a földönkívüli című filmben játszott szerepe hozta el számára az áttörést. Ráadásul a mai napig ez a legnagyobb bevételt hozó filmje. A korán jött siker árnyoldalát is megtapasztalta: már kilencévesen elkezdett alkoholt fogyasztani, tízévesen kipróbálta a marihuánát, tizenkét évesen már rendszeresen fogyasztott kokaint is. Súlyos alkohol- és drogproblémái miatt tizenöt évesen rehabilitációs intézménybe került, emiatt a középiskolát sem tudta elvégezni. Szerencsére sikerült túllendülnie a balhés kamaszéveken, és bár a szerelemben sosem volt túl szerencsés, harmadik férjével végül családot is alapított a romantikus vígjátékok koronázatlan királynője.

További részletek és fotók a páros tündéri kislányairól a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kurt Cobain és Courtney Love lányának Drew Barrymore a keresztanyja.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Ami néhány éve még leginkább a nagymamák ékszeres dobozában lapult, ma már a legstílusosabb nők egyik kedvenc kiegészítője. A divatvilág ismét elővette a múlt egyik ikonikus darabját, amely egészen...
Sztárok
Több mint egy évtizeddel a Gossip Girl - A pletykafészek fináléja után New York elitjének világa még mindig megkerülhetetlen része a popkultúrának, a manhattani elitet életre keltő színészek pedig ma...
Lifestyle
A kipihent, frissebb tekintet sokak számára az egyik legfontosabb szépségideál, és úgy tűnik, a sztárok körében is egyre nagyobb figyelmet kap az ezt célzó beavatkozás. Több ismert nő is nyíltan...
Fashion&Beauty
A 2000-es évek divatja teljes erővel robbant be 2026-ban, ám a nosztalgikus Y2K-vonal most sokkal tudatosabb, kifinomultabb és viselhetőbb formát öltött. A Z generáció által a TikTokon újjáélesztett...
Home&Design
A fűtésszámla csökkentésének egyik leghatékonyabb módja nem feltétlenül az olcsóbb tüzelőanyag keresése, hanem a hőveszteség mérséklése és a megtermelt energia minél jobb hasznosítása.
Lifestyle
Ahány ház, annyi szokás a rántott húsnál is, de azért vannak séfmódszerek, amiket érdemes kipróbálni.