Lifestyle

Hatalmas változásokat hoz a 2021-es kínai újév - Ma ezeket a rituálékat mindenképp tartsd be

Ma kezdődik a kínai újév, ami szerint fokozatosan megyünk ki a válsághelyzetből.

2021

Ma, február 12-én kezdődik a kínai újév, ami idén a Bivaly-éve. Óriási változásokat tartogat számunkra, sőt talán a válsághelyzetből is kikeveredhetünk végre a nehéz időszak után. Számtalan rituálé, kis babona kötődik ehhez a naphoz, amit érdemes betartanunk akkor is, ha nem ünnepeljük a kínai újévet, vagy másnéven a tavaszünnepet. A kínai asztrológia szerint még azért nem lélegezthetünk fel teljesen, ez az évünk rámegy a járvány okozta nehézségekre, de már látható a nap a felhők felett. Az asztrológiából látszik az az, hogy a Bivaly évének első két hónapjában (február, március) még igen erős lesz a Fém elem, így a nagyobb kioldódás majd ezután lesz várható és valószínűleg fokozatos lesz. Lapozz a cikk folytatásáért!

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Heinz von Förster és két kollégája felkavaró előrejelzéssel rukkolt elő az 1960-as évek hajnalán: azt állították, hogy 2026-ban véget ér az emberi civilizáció története. Prognózisukat nem...
Sztárok
Megdöbbentő intim részletek láttak napvilágot az egykor álompárnak tartott Diana és Károly házasságáról: mint kiderült, a hálószobában sem működött túl jól a kapcsolatuk...
Sztárok
Johnny Deppre szinte semmi sem emlékeztet a színész legújabb képein: olyan, mintha egy teljesen másik embert fotóztak volna.
Lifestyle
Kína az első ország, mely kérlelhetetlen szigorral lép fel a rejtett autókilincsek ellen, miután kiderült, hogy azok több halálos kimenetelű balesetért is felelőssé tehetők.
Lifestyle
Kína az első ország, mely kérlelhetetlen szigorral lép fel a rejtett autókilincsek ellen, miután kiderült, hogy azok több halálos kimenetelű balesetért is felelőssé tehetők.
Sztárok
Az 58 éves Stohl András most épp a TV2 párkereső reality-jében szerepel, és bár a produkcióban a szerelmet hajszoló agglegényként láthatjuk, nem szabad elfeledkeznünk, hogy a Jászai Mari-díjas...