Őszintén vallottak a férfiak: ezt gondolják valójában az anális szexről

Cenzúrázatlan gondolatok következnek, némelyiken pedig nőként talán te is meglepődsz majd.

Mindegyik férfi imádja az anált – vagy mégsem?

Köztudott, hogy szinte minden nő úgy gondolja, a férfiakat izgatja az anális szex. A legendák szerint ugyanis az a férfi, aki már próbálta a hátsó bejáratot, imádta az aktust, és csak erre tart igényt a jövőben is, az pedig, akinek még nem volt része az élményben, mindenféleképpen szeretné átélni életében legalább egyszer a popsi nyújtotta örömöket. Vajon a szóbeszédek tényleg igazak? A mai férfiaknak már nem elég a hagyományos szex és mindenféleképpen szükségük van a tiltott gyümölcsre is? Mi, nők valószínűleg azt gondoljuk, az utóbbi kérdésre egyértelműen igen a válasz, hiszen a pornófilmeknek köszönhetően a pasiknál már alap dolognak számít az anál. Most kiderül, igazunk van-e ugyanis férfiak vallottak őszintén, leplezetlenül arról a különleges kufircról, amit nemcsak az erősebbik nem, de sokszor még a nők is élveznek – na persze csak akkor, ha a felek minden tanácsot betartanak az aktus előtt.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Lapozz a vallomásokért!

Fotó: 123rf

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Fashion&Beauty
Ha van egy szín, amely idén könnyedén háttérbe szoríthatja a ruhatárak örök klasszikusát, a feketét, akkor az a csokoládébarna. Gazdag, meleg árnyalata egyszerre elegáns és modern, ráadásul a...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha egy autó közvetlenül a saját házuk előtt áll, azzal nem lehet semmi probléma. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb: egy rosszul megválasztott parkolóhely miatt...
Home&Design
Egy lakás lehet rendezett, szép és modern, mégis hiányozhat belőle valami, amitől igazán személyessé válik. A jó hír, hogy ehhez nem kell új bútorokat vásárolnod vagy vagyonokat költened: néhány jól...
Fashion&Beauty
Van egy ruhadarab, amely minden hideg szezonban visszatér, mégis könnyű alábecsülni a benne rejlő lehetőségeket. Pedig néhány jól megválasztott kombinációval a legegyszerűbb összeállítást is...
Lifestyle
A burgonya jól bírja a szélsőségeket, de azért érdemes úgy tárolni, hogy ne csírázzon ki.
Home&Design
Ha úgy érezzük, hogy kezd elavult lenni a tapéta, akkor ma már elég gyorsan át lehet cserélni.