Sztárok

Tragikus történetet osztott meg a közösségi oldalán Tóth Gabi

Fontos alkalomról emlékezett meg az énekesnő.

Emléknap

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Január 27. az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója, egyben a holokauszt nemzetközi emléknapja. Erről az eseményről emlékezett meg Tóth Gabi is, aki a közösségi oldalai segítségével százezrekhez ér el.

“Hajnalban jöttek értünk, 10 percet adtak a pakolásra, úgy, hogy a kisfiamat kénytelen voltam otthon hagyni.”

„Férjem, aki őskereszténynek született és az én kedvemért lett zsidó - a zsidótörvények következtében öngyilkos lett. Én, mint varrónő dolgoztam egészen a végéig. Amikor jöttek a németek, csillagot hordtam, csillagos házba költöztem, és innen a csillagos házból 1944. november 10-én a nyilasok elvittek. Hajnalban jöttek értünk, 10 percet adtak a pakolásra, úgy, hogy a kisfiamat kénytelen voltam otthon hagyni. Őt azután bevitték fiúárvaházba, onnan mint keresztényt átvitték a Munkácsi Mihály védett házba. A nyilasok megtudták, hogy ezek a gyerekek zsidók, egy alkalommal értük mentek, kivitték őket a Duna-partra mezítláb, és kezdték őket lelőni. Négy gyereket lelőttek, mire a többiek nagyon sírtak és kiabáltak, erre elengedték őket.” (T. A., nő, született 1910-ben)

A holokauszt az emberiség történelmének legsötétebb fejezetei közé tartozik. Ma már szinte felfoghatatlan, hogyan történhetett meg mindaz a szörnyűség, amelyről a túlélők beszámoltak visszaemlékezéseikben. Örök mementók ezek, még kiragadott, töredékes formájukban is emlékeztetőül szolgálnak mindannyiunk számára, hogy soha többé ne történhessen hasonló. Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja – írta szerdai posztjában az énekesnő.

Nem ez az alkalom, hogy Tóth Gabi megemlékezett a holokauszt áldozatairól.

Ma 76 éve, hogy felszabadították az auschwitzi koncentrációs tábor foglyait.

Leadfotó: instagram.com/tothgabi

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Volt idő, amikor a nyitott polcok jelentették a modern, laza, Pinterest-kompatibilis konyha csúcsát. Szépen sorba rendezett bögrék, gondosan válogatott tányérok, egy kis olívaolaj, egy kis szárított...
Sztárok
Hivatalosan is feleség lett Thylane Blondeau. A francia modellt mindössze hatévesen választották meg a világ legszebb kislányának, most pedig egy varázslatos párizsi ceremónián mondta ki a boldogító...
Egészség
A vendégek harmada heves hányással és hasmenéssel küzdött a nagy nap után egy baranyai esküvőn. Az NNGYK jelentése szerint calicivírus tarolt a násznép soraiban, miközben az országban külföldről...
Sztárok
Szabó Győző őszintén vallott az életéről: az 55 éves színész tisztában van azzal, hogy a fiatalkori pörgés és a függőségek egyszer visszaütnek. Bár most mindent megtesz az egészségéért, úgy érzi, a...
Sztárok
Súlyos vádakkal állt a nyilvánosság elé a ValóVilágból megismert Kutai Kinga. Az édesanya, aki egyedül neveli hallássérült és ADHD-s kisfiát, egy országos oktatási demonstráción nyilvánosan állította...
Lifestyle
A Netflix dokumentumfilmjéből megismert Tinder-csaló után itt a magyar verzió. A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett előéletű férfi ellen, aki társkereső oldalakon...