Sztárok

Nagy Adri visszatért - Az éneklést választotta, ha ez is a nehezebb út

Szövegíró lett belőle

Bár félt, mit szól majd hozzá a közöség, Nagy Adri végül mégis megcsillogtatta szövegírói tehetségét a nagyérdeműnek. A tavalyi évben két olyan dala is elkészült, aminek a dalszövegét ő maga írta, amelyek közül a Hol voltál című szerzemény olyannyira elnyerte a szakma tetszését, hogy A Dal 2021-es versenyében is lehetőséget kap a bemutatkozásra.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

"Az ambíció mindig megvolt bennem, hogy dalszöveget írjak, de most éreztem annyira késznek és hitelesnek, hogy megmutassam ezeket az írásokat másoknak is. Most először osztottam meg dalban a gondolataimat, ezért először féltem, hogy fogadja majd a közönség, de az eddigi visszajelzések alapján mindenkinek tetszenek. Azt gondolom, sokkal hitelesebb tud lenni egy dal, ha a szövegét az előadó jegyzi, és minél inkább saját magából merítkezik az üzenet, amit átad benne" - fogalmazott a Femcafe.hu-nak az énekesnő.

Habár a koronavírus-helyzetet szerencsére anyagilag sikerült átvészelnie, bár a zsebében ott lapul egy extra végzettsége, Adri ugyanis az előadóművészet mellett virágkötő is. A helyzet lelki része jobban megviselte, koncertek és az élő közönség nagyon hiányzott neki.

"Szerencsére sikerült pótolnom a bevételeimet és nem kellett elővennem a virágkötő végzettségemet. Itthon amúgy is nagyon tehetséges virágkötők vannak, én ma már nem vagyok benne olyan ügyes, mint amikor elvégeztem ezt az iskolát. Jól tudom, megosztó a közösségi média marketing, de én idén éltem az Instagram-hirdetések lehetőségeivel és kihoztam belőle a maximumot, aminek javarészét sikerült a művészetem fejlesztésébe fektetni. Nagyon sajnáltam azokat a zenészeket, akiknek nem volt második választása. Nagyon hiányzott a közönség is, de szerencsére interneten keresztül tudtunk kapcsolódni egymáshoz" - összegezte Adri az idei év anyagi és szakmai kihívásait.

Lapozz, még nincs vége a cikknek!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...