Ebben mások a skandinávok: 5 szokás, amit megérne átvenni tőlük

Itt a tizenegyedik legmagasabb az egy főre jutó jövedelem a világon és nincsenek többen, mint mi, magyarok, alig valamivel tízmillió feletti a svédek összlétszáma a világon. Mégis van néhány dolog, amiben Svédország élen jár.

Boldogság és minden, mi jó

A skandinávok híresek a boldog élet receptjéről: ez nem meglepő, hiszen mottójuk a „pont jó”, azaz svédül a lagom, ami számukra a mindennapok boldogságának záloga – ennek keretein belül a mértékletességre törekednek, az egyensúly és a harmónia megteremtésére az élet minden területén. A „hygge” elve szerint pedig fontos az az állapot, amikor családi vagy baráti körben az ember otthon, bekuckózva, boldogan tölti mindennapjait. Egy szóval tehát a skandinávok igen nagy hangsúlyt fektetnek a jókedvre, a gondatlanságra, az elégedettségre és a felhőtlenségre, amiknek filozófiáit mindenképpen érdemes lenne eltanulni tőlük. Nem véletlen tehát, hogy a zord éghajlat ellenére a skandinávok várható élettartama meglehetősen hosszú, és többnyire jó egészségnek örvendenek. Galériánkban 5 olyan szokást mutatunk, amiket követve mi is sokat tanulhatunk tőlük!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk
Leadfotó: 123rf

Oldalak

Fashion&Beauty
A pixie frizura visszatért az őszi szezonra, és az új fazonok bizonyítják, hogy bármely életkorban viselhető, ráadásul a sztárok, köztük Zendaya és Ariana Grande sorra cserélik le hosszú tincseiket a...
Sztárok
Hedy Lamarr a 30-as és 40-es évek egyik legünnepeltebb hollywoodi dívája volt, aki mellesleg feltalálta a modern vezeték nélküli technológiát, ami nélkül ma nem lenne Wi-Fi vagy Bluetooth.
Sztárok
Ez a történet a korszak két leghíresebb és leghatalmasabb szupersztárjáról, Clark Gable-ről és Joan Crawfordról szól, valamint a háttérben mozgó stúdiómogulról, aki egyetlen telefonhívással képes...
Lifestyle
Azt is lehet tudni, hogy milyen típusú leállás lesz az OTP Banknál decemberben és az érinti-e az ünnepi bevásárlós időszakot.
Home&Design
Hiába fizetsz gyors internetcsomagért, a lakás egyes pontjain mégis akadozik a videóhívás, lassan töltődnek be az oldalak, vagy folyton megszakad a kapcsolat? Lehet, hogy nem a szolgáltatódnál kell...