Sztárok

Hat év után szakított Sánta László és felesége

Bár voltak viták, kívülről úgy tűnt, harmonikus a kapcsolat, amely most véget ért.

Nem volt jele a szakításnak

A színész és táncművész felesége, Sánta-Széphalmi Júlia hat éve szerettek egymásba a Madách Színház Mamma Mia! című előadásának próbái alatt. Esküvőjükön Juliska már várandós volt, kisifuk, Lacika pedig már négyéves. A házaspárt a Nyerő Páros 2018-as szériájában ismerte meg az ország, ahol még boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnt a kapcsolatuk, habár mindig szenvedélyesen és hangosan éltek. A Blikk információi szerint most zátonyra futott a kapcsolatuk, ezzel kapcsolatban a színész is megszólalt.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Úgy hozta az élet, hogy nagycsaládos lett, pedig nem is akart gyereket.

Leadfotó: instagram.com/santajuliska

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Korniss Péter nyilvánosságra hozta, hogy fiatalon, fenyegetések hatására beszervezték az állambiztonság. A fotográfus saját szavaival idézte fel a történteket, mielőtt ügynökkartonjai nyomán...
Sztárok
Történelmi átrendeződés zajlik a nemzetközi politikában, hiszen a legfelsőbb állami és kormányzati tisztségekben világszerte egyre több nő kerül vezető pozícióba, így átformálva a nemzetközi...
Sztárok
Hónapok óta várják a nézők a Nyerő Páros jubileumi évadát, ám a premier többször is csúszott. Most L.L. Junior volt párja tisztázta, valóban a rapper áll-e a háttérben.
Egészség
Nem feltétlenül a tejtermékek jelentik az egyetlen jó választást, ha szeretnéd növelni a kalciumbeviteledet: egy sokoldalú zöldség is értékes segítséget nyújthat.
Lifestyle
A mai napon megnyílnak az állambiztonsági nyilvántartások, a következő időszakban családok és közösségek szembesülhetnek a múlt eddig rejtett történeteivel. A feldolgozásban hat szakember segít, hogy...
Home&Design
Hosszú ideig a világos, légies otthonok számítottak a lakberendezés legnagyobb kedvenceinek, most azonban valami egészen más kezd teret hódítani. Egyre többen fordulnak a karakteresebb, mélyebb...