Home&Design

Hónapok óta vártak a felhasználók a Facebook újítására - nálad frissült már?

Első körben az iPhone-osoknál, majd Androidon is megjelenik.

Sötét mód

Amióta megjelent a telefonokon az úgynevezett dark mode, azaz sötét mód, nagyon sokan átálltak a fekete/sötétszürke képernyőre. Korábban írtunk cikket azzal kapcsolatban, milyen pozitív egészségügyi hatásai lehetnek a funkciónak, emellett pedig előnye, hogy jól is néz ki. Eddig számos applikáció bevezette már az újítást (köztük például a YouTube, a WhatsApp, az Instagram, a Viber), a Facebook viszont viszonylag sokat várt vele. A közelmúltban hosszú várakozás után frissült a dolog desktopon, mobilos verzióban azonban nem jelent meg a változás - egészen eddig. A fejlesztők bejelentették, hogy hamarosan mindenki számára elérhető lesz a sötét külső, első körben az iPhone-osoknál, majd később Androidon is észlelhetővé válik - írja a The Verge.

Egy Matt Navarra nevezetű Twitter-felhasználó bepillantást nyújtott, hogy fest majd az applikáció telefonon ezzel a feketés-szürkés móddal. Akik iPhone-t használnak és frissíthették már a 14-esre az iOS szoftvert, azoknál lehet próbálgatni a megjelenést, elméletileg a 13-as rendszerverzióknál még nem elérhető, de csak napok kérdése.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány
Leadfotó: 123rf

Oldalak

Home&Design
Sztárok
Selena Gomez a Rare Impact Fund Benefit-en arról beszélt, hogyan őrzi meg saját mentális egyensúlyát, miközben a fiatalok támogatására is példát mutat.
Lifestyle
Egy fárasztó nap utáni pihenésnek indult, ám az edmontoni férfi végül órákig tartó mentőakcióba keveredett az erkélyén.
Sztárok
Taylor Swift új albumán, The Life of a Showgirl-ben eddigi legőszintébb dalaiban mesél arról, hogyan képzeli el jövőjét: egy boldog házasságban, gyerekekkel, távol a reflektorfénytől.
Lifestyle
Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.