Utazás

Mennyit késik még az igazi nyár? Ekkor érhetnek véget a pusztító viharok

A hétvégén lesújtott vihar még csak a kezdet? Erre számíthatunk a következő napoknak!

Hol van az igazi nyár?

Június közepén azért már illene strandidőnek lennie, de valahogy 2020 nem a tervek szerint halad. A hétvégén lesújtó vihar rengeteg kárt okozott országszerte, kidőlt fák, bokáig érő jég és víz, valamint a házak törmelékétől megrongálódott autók igazoltál, hogy az időjárással nehezen vehetjük fel a kesztyűt. Jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy mikor jön végre az igazi nagybetűs nyár, ám sajnos van egy rossz hírünk: nagyon úgy tűnik, hogy egész héten nem szabadulunk a riasztásoktól. Hétfőn főként a Dunától keletre, legkisebb eséllyel északnyugaton várhatók zivatarok. Villámtevékenység már a délelőtti órákban előfordulhat néhol. A zivatarokat délutántól elsősorban felhőszakadás kísérheti, de néhol viharos széllökések (60-70 km/h) és nagyobb méretű (max. 2 cm) jég is előfordulhat. Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább csak helyenként és rövid időre szakadozhat fel a felhőzet. Az eső bárhol elkaphat minket, így az esernyőt semmiképp ne hagyjuk otthon. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 27 fok között valószínű. Lapozz és mondjuk, hogy mire számíthatsz a héten!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Utazás
Egészség
Egy különleges színű, antioxidánsokban gazdag paradicsomváltozat a kutatók figyelmét is felkeltette, nem véletlenül, ugyanis olyan növényi vegyületeket tartalmaz, amelyek szerepet játszhatnak a...
Fashion&Beauty
Az ősz végével és a tél közeledtével menetrendszerűen megérkezik a divatimádók legnagyobb ellensége: az esős, latyakos, szürke időjárás, emiatt pedig mindenki feláldozza a stílust a kényelem oltárán.
Home&Design
Elérkezett a pont az időjárásban, amikor felerősödnek a hajnali fagyok, és a kertben sok mindenre figyelni kell.
Lifestyle
A legfrissebb számítások szerint a megszokottnál jóval enyhébb és esősebb tél várhat ránk, amit a Csendes-óceán rekordméretű felmelegedése okoz. Az alacsonyabban fekvő területeken szinte biztosan a...
Sztárok
A világhírű divatdinasztia egyik legkülönlegesebb tagja nemcsak szépségét és kifinomult ízlését örökölte a családjától: születése mögött olyan titok húzódott, amely hosszú éveken át beárnyékolta az...