Sztárok

Hat évtizede hunyt el Jávor Pál - Itthon imádták, Amerikában szállodaportás volt

A visszatérés

1957. november 25-én aztán a Nyugati pályaudvarra érkezett meg a harmincas évek ünnepelt színésze, már meggyötörten, pedig csak 55 éves volt. A pályaudvaron sok korábbi barátja várta és a margitszigeti Nagyszállóba vitték, a szállást pedig a színház intézte. Jávor boldog volt, ám a következő év májusában egy rövid hír jelezte, nagy a baj. Ezek szerint orvosi tanácskozást tartottak Jávor lakásán, aki biztos, hogy hosszú ideig nem léphet színpadra. A szerepét a Jókai színházban Csákányi László vette át. A Jókaiban… És nem a Nemzeti Színházban, oda ugyanis nem vette vissza. Ekkor már a fél város arról beszélt, hogy Jávor súlyos beteg, műteni kell. Habár az orvosok mindent megtettek, 1958 nyarára kiderült, menthetetlen. Hosszú ideig feküdt a János kórházban, pontosabban csak vegetált. A feleségével, Olgával a kórházban tartották az ezüstlakodalmukat. Jávor felkelt az ágyból, nagy nehezen leült az otthonról hozott foteljébe, még a pezsgőspoharat is a szájához emelte, de végül egy kortyot sem ivott belőle. Akkor már napok óta alig ivott.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Bár a Titanic katasztrófája vált a hajózás történetének legismertebb tragédiájává, a második világháború végén történt egy szerencsétlenség, amely több mint kilencezer ember életét követelte – mégis...
Lifestyle
Hollywood legemlékezetesebb filmjei között számos Stephen King-adaptáció található, legyen szó izgalmas börtön drámákról vagy hátborzongató szállodai rémtörténetekről.
Lifestyle
Előfordul, hogy figyelmetlenségből néhányan a kuka mellé dobják a szemetet. Ha valaki rendes, akkor felveszi és kidobja.
Home&Design
A karakter és a stílus visszatér a konyhákba, és a tervezők szerint az apró, vintage kiegészítők adják azt a különleges bájt, amire mindenki vágyik.
Lifestyle
Kis dolgoknak tűnnek, de ezekkel a trükkökkel tényleg sokat lehet spórolni – észrevétlenül is.
Fashion&Beauty
Ha szeretnéd feldobni a pasid tavaszi stílusát, nincs jobb alkalom, mint most frissíteni a sneakerkollekcióját. Idén a férfi sneakerek között minden van: letisztult vászonklasszikusok, ultralapos...