Sztárok

Régi vágyuk teljesül: A Balatonon kezdenek új vállalkozásba Ördög Nóráék

Megszületett a döntés

Ördög Nóra és férje a saját lábukra álltak, ecsetet és szerszámokat ragadtak, és ők maguk kezdték el rendbe tenni a helyet. A házaspár elmondása alapján, így azért nem akkora mértékű a felújítás, mint tervezték, de annyira nem is bánják. Nánási Pál szerint, így jobban a magukénak fogják majd érezni, és legalább nem is ugranak egyből fejest egy gigaprojektbe. Egy felhívást is közzétettek, keresik azokat a kistermelőket, akik a környéken laknak és szeretnék, ha forgalmaznák áruikat a hamarosan nyitó üzletben, hiszen céljuk, hogy a lakosok számára könnyen elérhetőek legyenek a friss, hazai termések, termékek.

A házaspár hiányosságaikat sem titkolja, vállalják, hogy nem értenek a kávéfőzéshez, fogalmuk sincs hogyan kell egy boltot irányítani, milyen pénztárgépet kell használniuk, de pont ez az, ami gyönyörködteti őket, az új dolgok felfedezése. Ördög Nóri elvégre bolti eladó szeretett volna lenni kislány korában, most kipróbálhatja magát benne.

Az új vlogepizód itt megtekinthető:

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A műsorvezető élvezi az új szakmáját

Leadfotó: facebook.com/ordognora

Oldalak

Sztárok
Egészség
Egy egyszerű, mindennapi mozdulat is sokat elárulhat az egészségi állapotunkról: a neurológusok szerint bizonyos apró változások a kéz használatában már a korai szakaszban jelezhetnek idegrendszeri...
Lifestyle
Egy kevésbé ismert, fermentált finomság nemcsak alacsony kalóriatartalma miatt lehet hasznos a fogyókúrában, hanem azért is, mert támogathatja a bélrendszer egészségét és a jóllakottság érzését.
Egészség
Az immunrendszer megfelelő működését nemcsak az alvás, a rendszeres mozgás és a stressz szintje befolyásolja, hanem az is, hogy nap mint nap milyen ételek kerülnek a tányérunkra. Bár sokan kizárólag...
Lifestyle
A Bika a héten végre nemcsak másokról, hanem magáról is gondoskodni fog. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Elsőre furcsán fog hangzani, de amint megízleled az ital malátás, diós gazdagságát, azonnal a rabjává válsz! Ha még nem kóstoltad, érdemes kipróbálni, nem véletlenül rajonganak érte!
Lifestyle
A Skorpiónál ma egy beszélgetés során olyan igazság hangozhat el, ami mindent megváltoztat. Olvass tovább!