Baljós előjel lehet az áprilisban elhaladó üstökös a koronavírus-járványra nézve

Az ATLAS-üstökös felfedezése tényleg a koronavírus-járvány előjele volt?

Kr. u. 67-ben, Néró császár uralkodása idején egy dögvész pusztított, ami egyetlen ősz leforgása alatt legalább harmincezer halottat követelt – a feljegyzések szerint a járvány bekövetkezte előtt üstököst láttak. Az 1665-ös londoni pestisjárványban körülbelül százezer ember vesztette életét, egy évvel később pedig szintén Londonban egy tűzvész martalékává vált a város nagyrésze. Mindkét eseményt két üstökös feltűnése előzte meg, ahogyan azt Daniel Defoe is lejegyezte A londoni pestis című regényében. Állítólag a megfigyelők azt is kiolvasták az üstökösökből, hogy melyik katasztrófa milyen hosszú lesz: a pestis előtt megjelent csillag lassú mozgású volt, míg a tűzvész előtt egy gyorsan áthaladó üstököst láttak. Ebből arra következtettek, hogy a járvány lassan terjedő eljövetelét a csillag már előre jelezte, a tűzvész gyors csapását pedig szintén az üstökös jövendölte meg.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ahogyan azt Dr. Farkas Alexandra, táj- és környezetkutató, valamint tudományos újságíró is írja cikkjében, ma már tudjuk, hogy az égi jelenségek nem természetfeletti eredetűek, megjelenésük pedig nem vetít előre semmi rosszat. Tavaly decemberben fedezték fel a C/2019 Y4 (ATLAS)-üstököst, amit sokan a koronavírus-járvány előjeleként tekintenek a mai napig, erre azonban semmi bizonyosság nincs. Annyi azonban bizonyos, hogy az üstökös május harmadik hetében valószínűleg már szabad szemmel is láthatóvá válik majd a nyugati horizont közelében, bár egyes előrejelzések fényes üstököst vártak, a legfrissebb megfigyelések szerint úgy tűnik, a látvány elmarad.

A módszer működik, a törökök pedig már évtizedek óta birtokában állnak ennek a tudásnak. Íme a kolonya története.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Home&Design
Hiába fizetsz gyors internetcsomagért, a lakás egyes pontjain mégis akadozik a videóhívás, lassan töltődnek be az oldalak, vagy folyton megszakad a kapcsolat? Lehet, hogy nem a szolgáltatódnál kell...
Lifestyle
Az őszi séták során a földön heverő termések izgalmas zsákmánynak tűnhetnek a kutyák számára, ám a penészes vagy önmagukban is mérgező növényi részek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek...
Sztárok
Megindultak találgatások az új 007-es ügynök mivoltjáról. Bár jelenleg a Masters of the Air sztárját, Callum Turnert, valamint a Slow Horsesből ismert Jack Lowdent tartják a legesélyesebbnek, a...
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...
Lifestyle
Az idő lehűlésével együtt az aktivitásunk és lecsökkent, a szabadidős programokat és a hosszú sétákat felváltja a meleg lakás és a bekuckózás. Ennek egyetlen nagy veszélye van: a képernyőidőnk...
Fashion&Beauty
Ami néhány éve még leginkább a nagymamák ékszeres dobozában lapult, ma már a legstílusosabb nők egyik kedvenc kiegészítője. A divatvilág ismét elővette a múlt egyik ikonikus darabját, amely egészen...