Lifestyle

A humor mindenre gyógyír - a legjobb mémek a koronavírusról

Összeszedtük azokat a vicces megjegyzéseket, képeket, melyek a járványhoz köthetők. Ezek nem sértőek, nem a helyzet negatív voltára világítanak rá, sokkal inkább azért születtek, hogy bizonyítsák, a legnehezebb időkben is kell, hogy legyen egy kis humorérzékünk.

#maradjunkpozitívak

A koronavírus hirtelen jött, és bár eleinte a legtöbben azt gondolták, hamar távozik is, valamint hogy csak egy újabb jelentéktelen betegségről van szó, ma már mindenki tisztában van azzal, milyen súlyos károkat képes okozni mind társadalmi, mind gazdasági szinten. Sajnos a szakértők azt mondják, a java még hátra van, jelenleg épp a második szakaszba lépünk, Magyarországon most kezdődnek el majd a csoportos megfertőződések. Habár nálunk elég korán felismerték, hogy be kell vezetni a szükséges óvintézkedéseket, illetve a lakosság is hajlik arra, hogy kollektív felelősségtudattal vigyázzunk egymásra, előfordulhat bizony, hogy korántsem vagyunk túl a nehezén. Most körültekintőnek és óvatosnak kell lennünk, mást egyelőre nem tehetünk - vagy talán mégis.

Tudjuk, hogy az emberek zöme hajlamos arra, hogy válság idején is megőrizze a humorérzékét. A koronavírus kapcsán számos mém, illetve poénos megjegyzés, fotó kering már az interneten, amit persze nem mer senki a személyes oldalára posztolni, hiszen az nem lenne túl etikus jelen állás szerint. Fontos azonban, hogy ezekben az időkben se hagyjon el minket a remény és a pozitív hozzáállásunk, mert attól, ha folyton csak a téma rossz oldalát nézzük, nem lesz jobb a helyzet. A média naponta többszáz cikkben közli a különféle aktuális híreket (persze érthető, hiszen a tájékoztatás szükséges), a COVID-19-cel kelünk és sajnos azzal is fekszünk le. Akár a félősebb, akár a kevésbé pánikolós brigádhoz tartozunk, azért abban mindannyian egyetértünk, hogy pesszimizmussal nem jutunk előbbre. Igyekszünk mindent megtenni, hogy minél hamarabb túljussunk a globális vészhelyzeten, hogy a nyarat már tényleg felhőtlenül képesek legyünk élvezni.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Cikkünkben összeszedtük azokat az említett mémeket, melyek a járvány hatására megfogalmazódtak az emberekben. Azért, hogy ne csak mindig arról szóljon a dolog, hányan fertőződtek meg és milyen korlátozások várnak ránk, vagy ne csak állandóan a csapból csillogós-kézmosós fotókat lássuk az Instagramon, felvonultatjuk most ezeket a képeket/videókat/megjegyzéseket, de szeretnénk hangsúlyozni, hogy ezeket nem sértésnek vagy bármilyen, a vírust lealacsonyító, a helyzet súlyosságának kifigurázására vonatkozó posztoknak kell felfogni, sokkal inkább némi humorként, amire sokaknak szüksége lehet jelen szituációban, vagy csak azért, hogy könnyebben megbirkózzunk a mindennapokkal.

Az illetékesek megjósolták, körülbelül mikor lélegezhetünk fel komolyabban.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az étkezés időpontja legalább annyira számít az egészségünk szempontjából, mint az, hogy mit eszünk. Egyre több kutatás igazolja ugyanis, hogy a napi ritmus és a szervezet biológiai folyamatai...
Sztárok
A TV2 fél évvel ezelőtt jelentette be, hogy a népszerű párkereső reality következő évadának a frissen elvált Jászai-díjas színművész, Stohl András lesz a főszereplője, azt azonban mindeddig nem...
Lifestyle
Még csak most rajtolt el a 2026-os év, és sokan máris azt latolgatják, vajon melyik lesz az esztendő legborúsabb, leginkább depresszív napja. Nos, a tudósok már meg is lelték a választ.
Egészség
Az elmúlt években a glutén lett az első számú közellenség, ha puffadásról, emésztési panaszokról vagy krónikus gyulladásról van szó. Pedig a kutatások szerint nem ez az egyetlen fehérje, amely képes...
Lifestyle
Az egyik olvasónk érdekes felhívásra lett figyelmes az egyik üzletben, ami a zsemlékre vonatkozott.
Sztárok
Egyáltalán nem számít ritkaságnak, ha egy átlagember baráti kapcsolatot ápol a korábbi szerelmeivel, az viszont már kirívó esetnek minősül, ha egy trónörökös felesége is ugyanezt teszi. Vagy mégsem?