Lifestyle

Ne posztolj a gyerekedről ész nélkül fotókat, később megbánhatod! Elmondjuk, miért

Jó példát mutatunk?

Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogász szerint a gyerekek fotózása kapcsán érdemes szem előtt tartani, hogy ők mintakövetéssel tanulnak, tehát a saját telefonhasználati, fotózási szokásaink lesznek számukra az irányadóak a jövőben is. „A fotózással a jövő számára örökítünk meg pillanatokat, de ezzel nem jó, hogy a jelen pillanatainak megélését kockáztatjuk. Érdemes mértéket tartani. A gyerekekre továbbá nagyon erősen hatnak a kortársaik, ezért nem csak az a kérdés, hogy ő mit gondol most vagy a jövőben egy-egy tartalomról, hanem az is, hogy a többiek mit gondolnak róla. Ami egy kisgyerek esetén cuki vagy vicces, azt később gyakran cikinek és kellemetlennek találják, viszont az internet nem felejt, ezért, ha le is törlünk valamit, az később újra felbukkanhat és gondot okozhat” – tájékoztat a szakember, hozzátéve, hogy az internet és közösségi média másik nagy kockázata abban rejlik, hogy az itt megosztott információk könnyedén kerülnek a gyerekek, sőt akár a szülők számára is idegen emberekhez. Ahogy a felnőtteknek, úgy a gyerekeknek is joguk van a magánélethez. Igaz ez akkor is, ha ők esetleg még nem tudnak róla. Fontos azt is figyelembe vennünk, hogy a gyerek életkoránál fogva képes-e már felfogni, mi történik körülötte. Például tudja-e, hogy hova és miért kerül ki róla az adott tartalom. Ha ezt érthetően el tudjuk neki magyarázni és beleegyezését adja, úgy a dolog egy fokkal árnyaltabb. Ez persze nem jelenti, hogy visszaélhetünk a bizalmával.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Lapozz a részletek!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Mérlegnek különleges napja lesz: egy családtag vagy közeli barát megnyílhat előtted, és ez közelebb hozhat benneteket egymáshoz. Olvass tovább!
Lifestyle
A Ráknak a Neptunusz és a Plútó energiája segít gyógyítani olyan érzelmi sebeket, amelyeket talán már régóta cipel.Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
Felesleges drága csapdákra költened: egy pofonegyszerű, filléres konyhai trükkel kíméletesen, mégis hatékonyan tarthatod távol a kártevőket.
Lifestyle
Az orchidea gondozása sokaknak okoz fejtörést, ezért az interneten újra és újra felbukkannak bizonyos praktikák: az egyik legismertebb módszer a jégkockás trükk, amelyről évek óta megoszlanak a...
Egészség
Természetesen az a jó, ha kiegyensúlyozottan étkezünk, és ha a hús is benne van az étrendünkben.
Lifestyle
A gazdagsághoz tényleg rengeteg tehetség kell, vagy egy jó adag szerencse is?