Bed&Love

Nők vallottak az ideális péniszméretről: A pasik totális tévedésben élnek!

Az egyik nagy igazság, hogy a hosszú pénisz inkább fájdalmat okoz, mint örömöt, mégis azt hiszik a férfiak, hogy a méret a lényeg.

Péniszkomplexus

A férfiak farok mérete csodálatos örök témája az emberiségnek. Szerintem minden társaságban keringenek baráti és kollegiális pletykák bizonyos emberek bizonyos méretéről. És a legszebb ilyen történet, ami velem eddig szembejött egy egyetemi tanárról szól, aki éveken át a szeretője volt az egyik tanítványának, aki nagyon beleszeretett. Épp szakításban voltak, amikor a csaj elmondta a barátnőinek, hogy a tanár úrnak bizony mikropénisze van, vagy legalábbis nagyon kicsi. A diplomaosztón tőle kellett átvenni a diplomát, és a csaj barátnői csak arra tudtak gondolni, miközben kezet fogtak a tanár úrral, hogy mennyire kicsi a farka. Akár igaz volt a sztori a mikropéniszről, akár nem, abból a diplomaosztóból a csajok csak erre fognak emlékezni.

A túlzottan nagy pénisz azonban legalább annyira kiábrándító tud lenni, mint ha kicsi a szerszám. A férfiak pedig ennek ellenére is olyan tévképzetben élnek, hogy csak akkor tudnak kielégíteni egy nőt, ha gigászi méretekkel rendelkeznek.

Lapozz, a cikk foyltatódik!

Miért nem dugsz vele, olyan nagy farka van?!

Ez a kérdés hangzott el egy alteregós buli után, amikor a meleg barátaim ajánlgattak ott egy heteró csávót, akiről egyébként tényleg az egész hely tudta, hogy óriási a farka. (Hogy ezt miért is tudta mindenki, egy másik történet.) Ez volt az a pont, amikor már tudtam, hogy én ezzel a pasival nem csinálok semmit. Méghozzá azért nem, mert a hatalmas farok nekem inkább ijesztő, a vágy nem is annyira titokzatos tárgya.

Eddig kétszer hozott össze a sors nagyon nagy méretű pasival. Nekem konkrétan fizikai fájdalom volt a szex, bárhogyan, bármilyen szögből fájt és kész. Elért a méhszájamig, és minden egyes mozdulat rémálom volt. Persze a szex nemcsak behatolásból áll, de azért jó, ha van az is. Bár utólag szégyellem egy kicsit, de a következő randinkat passzoltam, mert nem gondoltam, hogy szuper pár lennénk, ha nekem minden egyes alkalommal fáj a szex. Természetesen biztosan van olyan, akinek meg csak a nagy farkú pasik stimmel – ha egymásra találtok, az tök nagy szerencse.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Lapozz, a cikk folytatódik!

GIF: giphy.com

Tapasztalatok

Nem kérdeztem meg a világ összes nőjét és pasiját, de akiket igen, azok egyetértenek abban, hogy inkább a vastagság a lényeg, nem a hossz – bizonyos kereteken belül persze. Nyilván mindenkinek más a hatalmas, más a kicsi, és biztos van az a csaj/pasi, akinek meg pont a hatalmas méret passzol. Csak meg akartam végre írni, hogy a hatalmas pénisz nem mindig előny. És ha van erről történetetek, akkor mindenképpen írjatok meg, itt kommentben, vagy a [email protected] e-mail címre!

Érdekel a szex?
Szívesen olvasnál többet a témában?
Keresd fel a további tartalmakért a Szexsuli weboldalt.

Sokan csinálják, pedig nem érdemes.

Leadfotó: 123rf.com
GIF: giphy.com

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
Lehet, hogy az Asszonysutyorgó Facebook-csoport sorsa végleg megpecsételődött?
Sztárok
Hosszú évek hallgatása után végre kilépett a árnyékból az eltűnt kislány öccse, aki ma már elismert sportolóként éri el a sikereket.
Lifestyle
Rendszeresek a rendőrségi akciók az utakon, az elmúlt héten több mint ezernégyszáz autóst értek tetten száguldozás miatt a Bács-Kiskun vármegyei utakon.
Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.