Tiltólista: Ezeket a ruhadarabokat ne viseld, ha repülőgépen utazol

Szűk ruhák

A repülés egyfajta stresszt okoz testünkben, aminek főleg érrendszerünk van kitéve – ennek a nyomásváltozás az oka és az, hogy hosszú időt töltünk egyhelyben ülve egy meglehetősen kicsi székben. Mindezt rosszabbá teheti a szűk ruházat, ugyanis a vérkeringés lelassulhat a feszes darabok viselése következményeként – erre a jelenségre orvosi körökben még egy szakkifejezés is létezik, mégpedig a turistaosztály szindróma. Ez abban az esetben is kialakulhat, ha valaki egy luxus magánrepülőgépen utazik, ahol több és nagyobb helye van. A híres énekesnőnek, Lady Gagának is meggyűlt a baja a jelenséggel, ugyanis egyszer magánpilótája kérésére ruhát kellett cserélnie, melynek oka az extravagáns jelmez volt, amit a repülőn viselt, és ami komoly tüneteket okozott számára, amikor a repülőgép elért egy bizonyos magasságot. Az orvosok azt javasolják, hogy az utasok lazább, kényelmesebb ruhákba szálljanak fel a gépre, és viseljenek kompressziós zoknit, ami szintén segítség lehet. Az anyagot is érdemes körültekintően kiválasztani, a szintetikus szövetek például irritálhatják a bőrt a gép száraz levegőjében.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Szűk melltartó

A repülővel történő utazás egy másik mellékhatása, amelyről rengetegen beszámolnak a duzzanat, ami olyan testrészeket is érinthet, mint az érzékeny mellek – éppen ezért bár kevesen figyelnek oda rá, mégis nagyon fontos a megfelelő fehérnemű kiválasztása. Egy szoros melltartó ugyanis az egész repülést kínszenvedéssé teheti, mivel a pántok a hátat és a vállakat is megnyomhatják, a fémrészekkel rendelkező darabok pedig szintén nem számítanak a legjobb ötletnek a fémdetektorok miatt, így a legmegfelelőbb választásnak a sportmelltartók bizonyulnak.

Cikkünk még nem ért véget, lapozz a folytatásért!

Oldalak

Sztárok
Meryl Streep gyermekei közül többen is a művészvilágban találták meg a helyüket, 40 éves lánya, Grace pedig nemcsak tehetségével, hanem édesanyjára emlékeztető vonásaival is rendre magára vonja a...
Utazás
Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak nyomot hagyjanak rajta.
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.