Tiltólista: Ezeket a ruhadarabokat ne viseld, ha repülőgépen utazol

Alacsony derekú nadrágok

Mivel emberek ezrei utaznak a repülőgépeken mindennap, rengeteg utas ült már ugyanazon az ülésen, amin mi is – éppen ezért nem meglepő, hogy a biztonsági öveken legalább 90 féle baktérium található, amelyek közvetlenül a bőrrel érintkezve különböző bőrbetegségeket okozhatnak, valamint bélvírust. Szakemberek azt javasolják, hogy a betegségek elkerülése érdekében a lehető legtöbb bőrfelületet fedjük el testünkön: ne viseljünk pólót, rövidnadrágot vagy szoknyát, és a csípőt, valamint derekat szabadon hagyó nadrágokat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Új cipő

Mint azt már korábban említettük, a légnyomásváltozástól duzzanatok alakulhatnak ki, így érdemes olyan cipőt választani az utazásra, amiről tudjuk, hogy kényelmes, hiszen korábban már viseltük. Az új cipők ugyanis hiába tűnnek kényelmesnek a földön, a levegőben tartózkodás során kellemetlenül szorossá is válhatnak, a papucs és a nyitott szandálok pedig szintén a tiltólistán szerepelnek, hiszen a sorban állásnál, az óriási tömegben nemvárt balesetekhez is vezethetnek. A zoknit szintén ne felejtsük el, az ugyanis melegen tartja majd lábunkat a gyakran hideg fedélzeten.

Nem semmi, mennyi dologra kell odafigyelniük egy egyszerű kiruccanás során is.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Sztárok
Míg a brit királyi családban karácsonykor szigorú szabályok uralkodnak, addig Katalin hercegné szüleinél egészen más elvek érvényesülnek, éppen ezért György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.
Christmas
A Liverpool magyar középpályása most először karácsonyozik közösen feleségével, Buzsik Borkával és közös kislányukkal. A szerelmesek most az ünnepi fenyőfájukat is megmutatták.
Sztárok
A televíziós hosszú éveken át vezette a Heti hetest című közéleti szórakoztató műsort, és rádiósként számos ismert produkcióhoz adta a nevét, az utóbbi években azonban eltűnt a nyilvánosságból. Csak...