Sztárok

Kapás Boglárka gyerekkori traumájáról mesélt, ami máig végigkíséri életét

Kapás Boglárka úszó 2009-ben kezdte profi pályafutását, mikor Prágában bronzérmesként bizonyított az Ifjúsági Európa-bajnokságon, majd sorra aratta a győzelmeket. Tucatnyi arany és ezüstérem után 2016-ban, a riói olimpián bronzérmesként állt fel a dobogóra, alig 23 évesen. Az olimpikon az élsport mellett fontosnak érzi a társadalmi szerepvállalást és a tanulásról sem feledkezik el.

Példakép

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kapás Bogi 5 éves kora óta tudja, hogy világbajnok szeretne lenni úszásban és ezért mindent meg is tett, ráadásul egy tökéletes példakép is volt előtte. Egy bálvány, akihez szeretett volna felérni. Szerencsére szülei is támogatták az elképzelését, ezért minden lehetőséget megadtak neki, hogy kiteljesedhessen szenvedélyében.

"Az a tény, hogy az első pillanattól beleszerettem az úszásba, Egerszegi Krisztinának köszönhető. Na és persze anyukámnak, hiszen ő vette meg az Egérről készült videókazettát, amit aztán annyiszor néztem meg, hogy végül tönkrement. Minden szavát ittam, alig vártam, hogy a vízben legyek és ugyanúgy csináljak mindent, mint ő. Szinte belém égtek ezek a képkockák, sokat gondolok rá. Krisztivel először 2010-ben, a szingapúri ifjúsági olimpián találkoztam, ahol a 200 pillangó aranyamat augusztus 16-án, épp az ő születésnapján nyertem. Leírni sem tudom azt az érzést, amit az jelentett, hogy nekem szurkolt a lelátóról az az ember, akinek otthon, a vitrinben, öt olimpiai aranyérme van" - idézte fel emlékeit Bogi a Femcafe.hu-nak, aki mára sportban elért sikereivel és eredményeivel szintén sokak példaképévé vált.

"Sokan, főként kisgyerekek, akik úsznak, példaképként tekintenek rám. Gyakran kapok edzésre, versenyre vonatkozó kérdéseket, ezeket mindig igyekszem megválaszolni és hasznos tanáccsal ellátni őket. Ez azért is különösen fontos számomra, mert egyre inkább vonz az úszásoktatás. Remélem, 10 év múlva egészen piciknek fogok segíteni megszeretni a vizet" - tekintett a jövőbe az olimpikon.

Lapozz tovább!

Oldalak

Sztárok
Utazás
Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak nyomot hagyjanak rajta.
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...