Sztárok

Drogbotrányba keveredett Cicciolina, ezt találták a lakásán

Börtönbe kerülhet

A Ripost információi szerint néhány napja rendőrök akarták igazoltatni egy bárban Cicciolina és Jeff Koons fiát, Ludwigot, aki először robogóval próbált menekülni előlük, ám hiába. A riadt édesanya mivel a közelben volt, az egésze jelenetet végignézte.

"Az utcán igazoltatták, majd szabályosan kicsavarták a kezéből a lakáskulcsot. Bár nem volt semmilyen házkutatási parancsuk, mégis a házam felé vették az irányt. Azt hittem, menten elájulok" - idézte fel Cicciolina a Ripostnak. Az ügy azonban itt nem ért véget. A rendőrök ugyanis házkutatást tartottak a házban, ahol egy gramm heroint, két kiló marihuánát és három afrikai férfit találtak. Fia azonban állítólag csak segíteni akart a srácokon.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

"A fiam nagyon fontosnak tartja, hogy segítsen az embertársain. Egy bárban találkozott egy nehéz sorsú, afrikai sráccal, és úgy döntött, hogy egy időre befogadja. Itt hibázott, de természetesen nem tudhatta, hogy a fiú drogot rejteget és társai is vannak. A rendőrök teljesen felforgatták a lakást, mindent széttúrtak, borzalmas, hogy mit műveltek. Legalább két hét lesz, amire rendet teszek. Én mondtam a zsaruknak, hogy a fiam nem Al Capone, de csak nevettek rajtam" – méltatlankodott Cicciolina.

Lapozz tovább, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sztárok
Jennifer Beals mindössze 19 éves volt, amikor a Flashdance egyik napról a másikra világsztárrá tette őt, szépségével és kisugárzásával pedig egy egész generációt elbűvölt.
Lifestyle
Egyre többen kezdenek el készülni a télre, de vannak tűzifák, amikből eleve nem kellene bespájzolni.
Utazás
A tokiói tojásos szendvicsektől a görög tejtermékes hűtőkig a külföldi szupermarketek folyosói az utazások egyik legmeghatározóbb, legfontosabb és legkedveltebb élményévé váltak. A látogatók ma már...
Lifestyle
A többség nehezen akart átváltani Windows 11-re, és vannak, akik még mindig a 10-et használják.
Lifestyle
A fiók mélyén porosodó régi router még jól jöhet, ha otthonod bizonyos pontjain állandóan akadozik az internet.