Sztárok

Nagy volt ijedtség! Eszenyi Enikőt megmérgezte egy kellék a színházban

Szerencsétlen baleset

"A Szent Johanna címszerepét játszottam. Johannát az udvarba kísérik, ahol virágcsokrot kap. Taub János, a nagyszerű rendező kitalálta, hogy mivel Johanna már nagyon éhes, kezdje el enni a virágcsokrot. A virágok között, amit a kezembe adtak, mindig volt fehér szegfű, azt kezdtem enni. Az egyik este új kellékes jött, gyors öltözés után éppen beértem a színpadra, kezembe adták a csokrot, megkaptam a fejgépet, és elkezdtem mondani a monológot. Láttam azonban, hogy ez nem a szokásos csokor, ebben liliom és nőszirom van, de fehér szegfű nincs. Most melyiket egyem? Eszembe jutott Gerard Philipe egyik híres filmje, amiben úgy halt meg a szerelmes nő, hogy rengeteg liliomot tettek a hintójába; akkor a liliomot inkább meghagyom..." - kezdte felidézni a színésznő a balszerencsés napot.

Az ájulás szélén volt

"Más választásom nem volt, maradt a nőszirom. Elkezdtem enni a kék virágot, nagyon finom édes volt. A hezitálással viszont értékes másodperceket vesztettem, ezért nem nyeltem le a virágot, hanem visszaköptem a csokorba. Később ez lett a szerencsém. Már a szünetben égett a szám, próbáltam vízzel, majd tejjel enyhíteni, de nem használt. Elkezdődött a második felvonás, addigra már alig bírtam beszélni, kapkodtam a levegőt, amikor Johannától bocsánatot kérnek a Mennyországban, én már az ájulás szélén voltam. Végigjátszottam az előadást, de a tapsra már nem tudtam kimenni. Azonnal bevittek a kórházba, ahol bent kellett töltenem egy éjszakát. A gyors orvosi segítségnek köszönhetően nem lett nagy baj" - mesélte az iroda munkatársának a Vígszínház igazgatónője.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A hatvanas-hetvenes évek legendás színésze ma is őrzi jó kondícióját.

Leadfotó: facebook.com/eszenyienikooldala ; Előadóművészi Jogvédő Iroda

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Szakemberek szerint a valódi boldogság nem a külső körülményeken, hanem a tudatos döntéseken, a lelki egyensúlyon és az önmagunkhoz való kapcsolódáson múlik. Vannak szokások, amik minden igazán...
Fashion&Beauty
A helyileg használt bőrápolók tényleg befolyásolják a bőröd tartósságát, de ugyanígy hatnak a mindennapi szokásaid is. Hogy mit eszel, mennyit alszol (és milyen minőségű az az alvás), valamint a...
Lifestyle
Sztárok
A 31 éves énekesnő, két gyermeke születése után elhatározta, hogy egészségét a legmagasabb szintre emeli, lenyűgöző, közel 30 kilós súlycsökkenésen van túl. Bár a sztár állítása szerint soha nem...
Sztárok
A foci-legenda és a modell szerelme az évtizedek során csak mélyült.
Home&Design
Kis hely, nagy hatás – így alakítsd ki álomkonyhádat, ahol minden négyzetcentiméter számít.