Rémes Tinder-randevúk: a modell őszintén mesélt tapasztalatairól

Rémes randevúk

Az első randin egy londoni bárban találkozott partnerével, és a találkozás azután ért véget, miután a férfi szó szerint leesett a székről. A nő szerint a férfi az egész randevú alatt előrehajolt a széken annyira, hogy már szinte belemászott Jodie személyes terébe, aki már épp arra készült, hogy egy kifogással otthagyja randipartnerét, amikor is az túlságosan előre dőlt, majd a földre zuhant.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Második alkalommal Jodie egy másik férfival találkozott, akivel eltervezték, hogy a legújabb horrorfilmet fogják megnézni a moziban. Azonban miközben a terem felé sétáltak, Jodie hallotta, ahogy egy nő hangosan sikítozik. Amikor megfordult, látta, hogy a nő éppen feléjük tart és kiabál, miközben a gyűrűjére mutogat – kiderült, hogy Weston randipartnere házas, amiről neki fogalma sem volt. „Elkezdtek veszekedni a mozi előcsarnokának közepén, én pedig annyit mondtam nekik, hogy sok szerencsét, majd fogtam magam és eljöttem, mielőtt még jobban belekeveredtem volna.” – nyilatkozta Jodie. Azonban az első két randi semmi nem volt ahhoz képest, ami ezután történt a nővel.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Martha Mansfield előtt fényes filmes karrier állt, ám 1923 novemberében egy forgatási napon néhány másodperc alatt minden megváltozott: a mindössze 24 éves színésznő ruhája lángra kapott, és az...
Lifestyle
Olyan dolgok történhetnek a Halakkal, amelyek elsőre véletlennek tűnnek, később azonban összeállnak egy nagyobb képpé. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Taylor Dayne a nyolcvanas évek végén egyetlen slágerrel hódította meg a világot, azóta pedig közel négy évtized telt el, és nemcsak az élete, hanem a megjelenése is rengeteget változott.
Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.