Sztárok

Belevaló apa - Erre vetemedett gyermekei kedvéért a világsztár

Nem lesz többé Batman

Ben Affleck az elmúlt években kevesebbet hallatott magáról, a mozilátogató nagyközönség bánatára. A szuperhősrajongók azonban szívükbe zárhatták, ugyanis többször is magára öltötte a népszerű éjszakai igazságosztó, Batman szerepét. Először 2016-ban, a Batman v Superman: Az igazság hajnala című DC-szuperprodukció kedvéért öltötte magára a szárnyas szuperhős maskaráját, ezt követően pedig 2017-ben, Az igazság ligája című moziban tért vissza denevérként. A szakma és a közönség által is kevésbé jegyzett tény, hogy a szintén 2016-os évjáratú Öngyilkos osztagban is feltűnt egy cameoszerepben Batmanként. Tudvalevő azonban, hogy a sötét lovag szerepét az Alkonyat-filmek sztárja, Robert Pattinson örökölte meg tőle, így Afflecket - bár sokáig azt rebesgették, saját Batman-filmet rendezhet, melynek természetesen főszerepében is ő maga domborított volna - többé nem láthatják a nézők denevéremberként. Ellenben 2020 elején érkezik a mozikba a The Last Thing He Wanted című politikai thriller, melyben Anne Hathaway oldalán láthatják majd a nézők, valamint szintén jövő évben érkezik a The Way Back című sportdráma, melyben Affleck - most tessék megkapaszkodni - egy alkoholizmussal küzdő figurát alakít majd.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A sztár sikeresen leszokott az alkoholról.

Leadfotó: Profimedia - Red Dot

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az őszi séták során a földön heverő termések izgalmas zsákmánynak tűnhetnek a kutyák számára, ám a penészes vagy önmagukban is mérgező növényi részek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek...
Sztárok
Megindultak találgatások az új 007-es ügynök mivoltjáról. Bár jelenleg a Masters of the Air sztárját, Callum Turnert, valamint a Slow Horsesből ismert Jack Lowdent tartják a legesélyesebbnek, a...
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...
Lifestyle
Az idő lehűlésével együtt az aktivitásunk és lecsökkent, a szabadidős programokat és a hosszú sétákat felváltja a meleg lakás és a bekuckózás. Ennek egyetlen nagy veszélye van: a képernyőidőnk...
Fashion&Beauty
Ami néhány éve még leginkább a nagymamák ékszeres dobozában lapult, ma már a legstílusosabb nők egyik kedvenc kiegészítője. A divatvilág ismét elővette a múlt egyik ikonikus darabját, amely egészen...
Lifestyle
A kipihent, frissebb tekintet sokak számára az egyik legfontosabb szépségideál, és úgy tűnik, a sztárok körében is egyre nagyobb figyelmet kap az ezt célzó beavatkozás. Több ismert nő is nyíltan...