Shawn Mendes őrületes dolgot művelt a színpadon, így üzent szerelmének

Szerelmes szerenád

A két sztár a következő szintre emelte kapcsolatukat, főleg a nyilvános érzelemkifejezés terén. A koncert alatt Camila ugyanis a közönség soraiban táncolt, és látszólag remekül szórakozott, nem foglalkozva azzal, ki látja őt. Shawn pedig meg is ragadta az alkalmat arra, hogy barátnőjének küldjön egy dalt, miközben rámutatott Cabellóra, hogy mindenki tudja, kire gondol, amíg a szerelmes számot énekli. Az énekes a Fallin’All In You című dalt címezte szerelmének, és azt mondta, "ez most csak neked szól, kicsim". Kell ennél több egy nőnek?

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Camila ki is használta a pillanatot, és intett barátjának, majd a dal kezdetével kezeit a magasba emelve énekelt Mendes-zel együtt. A dal közepénél a lány még térdre is borult, és úgy vetett szerelmes pillantásokat párjára, aki a közönség szerint végig csak őt nézte. Nem ez volt az első eset, hogy Camila Cabello részt vett Shawn egyik turnéállomásán, hiszen korábban Miamiban már ellátogatott egy koncertre, ahova szüleit és testvérét is magával vitte. Ennél jobban pedig ki sem fejezhette volna azt, milyen komoly is kapcsolatuk. Vagy mégis?

A cikk még nem ért véget, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Történelmi átrendeződés zajlik a nemzetközi politikában, hiszen a legfelsőbb állami és kormányzati tisztségekben világszerte egyre több nő kerül vezető pozícióba, így átformálva a nemzetközi...
Sztárok
Hónapok óta várják a nézők a Nyerő Páros jubileumi évadát, ám a premier többször is csúszott. Most L.L. Junior volt párja tisztázta, valóban a rapper áll-e a háttérben.
Egészség
Nem feltétlenül a tejtermékek jelentik az egyetlen jó választást, ha szeretnéd növelni a kalciumbeviteledet: egy sokoldalú zöldség is értékes segítséget nyújthat.
Lifestyle
A mai napon megnyílnak az állambiztonsági nyilvántartások, a következő időszakban családok és közösségek szembesülhetnek a múlt eddig rejtett történeteivel. A feldolgozásban hat szakember segít, hogy...
Home&Design
Hosszú ideig a világos, légies otthonok számítottak a lakberendezés legnagyobb kedvenceinek, most azonban valami egészen más kezd teret hódítani. Egyre többen fordulnak a karakteresebb, mélyebb...
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta ugyanabban az ingatlanban élsz, mégsem gondoltál arra, hogy egy apró hiányosság miatt akár jelentős bírságot is kaphatsz. Ráadásul nemcsak a pénztárcád bánhatja, ha megfeledkezel...