Sztárok

Szíj Melinda újra párban!

A Megasztár döntőse, Szíj Melinda a hosszas dráma után kibékült párjával, Péterrel. A két évig tartó kapcsolat az énekesnő döntőbe jutásakor ért véget, hiszen a férfi döntéhelyzetbe hozta: vagy a Megasztár, vagy Ő! Melinda, a jelek szerint nem utóbbit választotta akkor.

    

  Szíj Melina életében úgy tűnik, eloszlanak a sötét fellegek. Eddig az okozta neki a legnagyobb szívfájdalmat, hogy gyermekei nem örülnek vele együtt a tehetségkutató adásain, majd szakított vele párja Péter, ráhagyva ezzel a gyermekekre való felügyelet gondját. Azóta a kislány és a kisfiú már megbékélt azzal, hogy édesanyjuk majdhogynem sztár, bár az élő adásokon nem vesznek részt, inkább otthonról követik az eseményeket.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

- Péter az én lelki társam, úgy érzem ő a másik felem! Mindent tudunk egymásról, ő ismer engem a legjobban, hiszen együtt éltünk. Két év után, most újra kezdjük, bár  nem tudom eldönteni, mi ez az egész. Nem utolsó sorban van kettőnk közt egy nagy akadály, édesanyám, aki nem hogy nem szívleli, egyenesen utálja Pétert. – nyilatkozta az énekesnő a Blikknek.

Remélhetőleg ez alkalommal gyümölcsöző lesz majd a kapcsolat és annak ellenére, hogy Szíj Melindának a magánélete nem alakult eddig fényesen, valljuk be, nincs oka panaszra, hiszen a Megasztár 5 döntőse!

 

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A következő telihold Magyarországon 2026. július 29-én, szerdán 16:35-kor következik lesz: bár a Hold ekkor éri el a teljes megvilágítottság állapotát, már az ezt megelőző és követő napokban is...
Sztárok
Kasza Tibi csak fogta a fejét: a Pókember egyik klasszikus idézete volt a megfejtés a Szerencsekerékben.
Lifestyle
A szakértők szerint az Egyesült Államok óriási zuhanása elég nagy meglepetés.
Lifestyle
Forró nyári napokon percek alatt hűsítő italra vágyunk, de a jégkészítés órákig tarthat. Egy fizikai trükkel azonban felgyorsítható a folyamat.
Egészség
A megfelelő táplálkozás nemcsak a testünk, hanem az agyunk egészségére is hatással lehet: a kutatók szerint bizonyos, könnyen beszerezhető élelmiszerek támogathatják az idegrendszer működését, és...
Lifestyle
Elárverezik a több mint 50 éves múlttal rendelkező, ikonikus Salgó Hotelt: az adóhatóság a becsült értékének töredékéért kínálja az ingatlant.