Egészség

Nagyon nehéz felismerni, de életet menthet: a HIV-fertőzés jelei

Sokan csak későn veszik észre a bajt.

Nehezen felismerhető tünetek

A HIV azért is alattomos, mert eleinte szinte ugyanolyan tünetekkel jelentkezik, mint egy megfázás. Ez a szakasz pár hétig húzódhat, de sokszor egy-két nap alatt lefolyik, ezután jön a tünetmentes időszak. A fertőzés az első 3-7 évben semmi tünetet nem produkál (néhány esetben ez az időszak 10 évig is elhúzódhat), a nem kezelt HIV pedig AIDS-hez vezethet.

Az időben kezelt HIV ma már nem egyenlő a halálos ítélettel, de biztosan csak akkor mondható meg, hogy fertőzött vagy, ha elvégzel egy tesztet. Magyarországon igénybe lehet venni anonim szűrést, erről információkat itt találsz.

A tünetekért lapozz!

Fotó: 123rf

Láz

A megfertőződést követően kialakulhat láz, mert a szervezet így védekezik a betolakodó vírussal szemben. Ez a láz vagy hőemelkedés általában egy-két hétig tart, de sokszor pár nap alatt elmúlik.

Éjszakai verejtékezés

A betegek éjszakánként többször ébrednek arra, hogy leizzadtak, mivel a szervezet így próbál meg megszabadulni a méreganyagoktól. Az éjszakai izzadás sok más betegségnek is lehet a tünete, de sosem jelent jót: mielőbb érdemes kivizsgáltatni.

Torokgyulladás, nyirokcsomó-duzzanat

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Sok esetben a betegség torokgyulladásnak látszó tünetekkel indul, amit az orvosok is könnyen összetéveszthetnek egy megfázással. Az árulkodó jelek között még ott szerepel a nyirokcsomók megduzzadása is a test több pontján.

Lapozz!

Fotó: 123rf

Gombás fertőzések

A fertőződés után jelentkezhetnek gombás intim fertőzések, ezért fontos ilyen esetben HIV-re is tesztelni. A gombás fertőzéseket egyébként más is okozhatja, például cukorbetegség, de sok nő egyszerűen csak hajlamosabb rá, mint mások.

Hirtelen fogyás

Ez általában már csak az utolsó stádiumban jelentkezik, ilyenkor a betegek étvágytalanná válnak, izmot és zsírt veszítenek, úgy tűnnek, mintha "elfogynának". A szervezet ilyenkor már nem tudja rendesen hasznosítani a tápanyagokat sem.

Gyomorbántalmak

Az előrehaladott HIV-fertőzés a gyomrot is megterheli, gyakran jelentkezik, hányinger, hányás és hasmenés. A szájban jelentkező akták és szájfekélyek is utalhatnak a betegségre, a szervezet így próbálja felvenni a harcot a fertőzéssel szemben.

Fotó: 123rf; leadfotó: 123rf; forrás: Women's Health

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A rohanó hétköznapok, az állandó nassolás, a késő esti vacsorák és a sikertelen diéták után sokan keresnek olyan módszert, amely nemcsak látványos, hanem fegyelmezett és következetes is. A Harcosok...
Christmas
A zserbó évtizedek óta az ünnepi sütemények koronázatlan királynője, mégis van egy apró trükk, amellyel egészen új szintre emelhető az íze. Ha most kipróbálod, garantáltan így készíted majd ezt a...
Lifestyle
Sztárok
Darren Barnet nevét a világ 2020-ban ismerte meg a Netflix Én még sosem... című sorozatának köszönhetően, azóta pedig szó szerint epekednek érte a nők, nem véletlenül.
Lifestyle
Lifestyle
Amikor a pici tacskót bevitték a menhelyre, azonnal látszott rajta, hogy beteg és hosszú ideje kóborol. Ám hamar kiderült valami sokkal megrázóbb is.