Sztárok

Hatalmas bejelentést tett Curtis! Mit szól ehhez Majka?

Nem akármilyen bejelentéssel lepte meg a világot Széki Attila.

Új partner

Emilio és Curtis 2019. április 27-én a budapesti Papp László Sportarénában ad közös koncertet, ahol frissen megjelenő közös albumuk dalai mellett korábbi slágereiket is előadják. „Emillel még az Édes élet ideje alatt ismerkedtünk meg. Hála Istennek a kapcsolatunk túlnőtt a műsoron és azóta is testvérként szeretjük egymást. Az első pillanattól kezdve éreztük, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Nagy szereteten és tiszteleten alapuló barátság a miénk, hiszen mind a ketten mély érzésű emberek vagyunk. Szavak nélkül is érezzük egymást és egymás gondolatát, ami kincs a mai világban” – mondta Curtis, aki további meglepetésekkel is szolgált, ami a repertoárt illeti.

Régi dalok

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A koncerten meghívott vendégelőadók is fellépnek majd, Curtis pedig elmondta, hogy a közönség a Belehalok, a Nekem ez jár, és a Csak te létezel című dalait is biztosan elénekli majd. Előbbieket Curtis Majkával közösen énekelte, akivel még a nyár végén váltak külön útjaik kissé viharos körülmények között. „Mind a ketten kaptunk az Istentől egy tálentumot, és ezt most itt az ideje, hogy egyesítsük. Engem nagyon inspirálnak Curtis szövegei és a világa. Régóta szerettünk volna már együtt dolgozni, és ennek most jött el az ideje. Új közös dalokkal készülünk, de természetesen felcsendülnek majd a nagy Emilio és Curtis slágerek is új köntösben” – mondta Emilio. Jegyek november 2-től kaphatók.

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Bizonyára veled is előfordult már, hogy a munkahelyeden, az edzőteremben vagy épp házimunka végzése közben magába szippantott az internet legmélyebb bugyra.
Lifestyle
Az 1996-ban elhunyt Baba Vangát sokan a Balkán Nostradamusának nevezik, és bár egyesek vitatják e megtisztelő titulus jogosságát, a vak bolgár jósnő köré szőtt kultusz a mai napig nem csappant meg.
Lifestyle
Ha szeretnéd, hogy a muskátlid ne csak túlélje a telet, hanem tavasszal dús virágba boruljon, fontos, hogy már most tudatosan készülj fel rá és megfelelően ápold a növényt a hideg hónapokban.
Utazás
Pár nap múlva itt a karácsony, ám ha abban reménykedtél, hogy az ünnepek alatt fehérbe borul az ország, akkor van egy szomorú hírünk a számodra.
Sztárok
Egy egyszerű, mégis mély jelentéssel bíró nyilvános szerepléssel Vilmos herceg és fia, György herceg csendesen, de annál meghatóbban idézték meg Diana hercegnét. A közös látogatás nemcsak egy családi...
Sztárok
Az 1997-es katasztrófafilm, a James Cameron által rendezett Titanic szinte varázsütésre Holllywood legmagasabb csúcsára repítette Kate Winsletet, ám a színésznő a hírnév árnyoldalaival is szembesült...