Utazás

Ezt a titkot őrzi a magányos, semmi fölött átívelő híd a Városligetben

Negyvenöt éve már senki sem használja.

Használaton kívül

Árván és magányosan áll egy gyönyörű híd a Városligetben, amin már legfeljebb csak a turisták kelnek át egy-két jó fotó kedvéért. Az 1896-ban épült hidat 1973-ig is csak a gyalogosok használták, de nem csak kedvtelésből, mint most. A bordó-fehéren pompázó hídról kevesen tudják ugyanis, hogy valójában egy felüljáró, amely egykor a Millenniumi Földalatti Vasúthoz tartozott. Ma már nehéz elképzelni, hogy a Hősök tere irányából az állatkert felé vezető úton, a Városligeti-tó melletti híd alatt a kisföldalatti járt. Merthogy a vasút a Hősök terénél jött a felszínre, megállt az állatkertnél és a tavat megkerülve egészen a Széchenyi fürdőig vitte az utasokat. A fűzfák szomszédságában magányosan álló híd is a millenniumi ünnepségekre készült, amelynek tervezésével Wünsch Róbert építési vállalkozót bízták meg. Az építész és munkatársai a kora legmodernebb technikáját, a vasbetont használták. A mostanra használaton kívülivé vált kishíd egyébként Magyarország első vasbeton hídja, amely alól a földalatti vonalának meghosszabításakor tűntek el a sínek.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben
Fotó: Instagram.com/hodiatisgram

Cikkünk a következő oldalon folytatódik.

Oldalak

Utazás
Egészség
A megfelelő táplálkozás nemcsak a testünk, hanem az agyunk egészségére is hatással lehet: a kutatók szerint bizonyos, könnyen beszerezhető élelmiszerek támogathatják az idegrendszer működését, és...
Lifestyle
Elárverezik a több mint 50 éves múlttal rendelkező, ikonikus Salgó Hotelt: az adóhatóság a becsült értékének töredékéért kínálja az ingatlant.
Sztárok
Negyvennégy hónapos hallgatást tört meg a sztárpár: tündéri fotó készült Enrique Iglesias és Anna Kurnyikova gyermekeiről.
Sztárok
Megrázó vallomást tett az RTL Fókusz kamerái előtt Szigligeti Ivett, aki végérvényesen elhatározta, megváltoztatja a nevét. Az is kiderült, miért.
Lifestyle
Hatalmas port kavart egy menyasszony megrendítő története, akinek a saját tanúja próbálta átverni az esküvője előtt a koszorúslányruha miatt.
Fashion&Beauty
A loaferek már rég nem csak az őszi gardrób alapdarabjai: idén nyáron is a legstílusosabb nők kedvencei közé tartoznak. Kényelmesek, elegánsak, és szinte bármilyen szettet képesek egy pillanat alatt...