Sztárok

Erre költötte a kiperelt milliókat Johnny Depp exfelesége

Meglepő, amit a pénzzel tett.

Így lesz tündérmesélből rémálom

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Kevés nő tudna ellenállni az elmúlt évtizedek legsármosabb hollywood-i filmsztárjának, Johnny Deppnek. A Golden Globe-díjas amerikai színész ezért válogathatott is rendesen a hölgyek közül, a világsztárok közül járt többek között Winona Ryderrel, Kate Mossszal. Vanessa Paradisval 14 évig voltak együtt, aki két gyermekkel, Lily-Rose Deppel és Jack Deppel ajándékozta meg. 2012-ben a sztárpár bejelentette, hogy kapcsolatuk véget ért. Miután a filmcsillag túltette magát a szakításon, a nála 23 évvel fiatalabb, amerikai színésznővel, Amber Hearddel kezdett randizgatni. A nők bálványa a Rumnapló című filmjének forgatása alatt ismerkedett meg a szőke, vadóc üdvöskével, akit 2015. február 3-án feleségül vett. Ez volt a színészek első házassága, de ami jól működött papír nélkül, az hamar elromlott a ceremónia után. Három éven át viszonylag kiegyensúlyozottan éltek együtt, közös házat vettek Los Angelesben, és még a gyermekvállalás kérdése is szóba került. 2016. májusában azonban meglepő fordulat állt elő kapcsolatukban.

A cikk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Buzsik Borka ragyog: a Liverpool sztárfocistájának szerelme korábban is gyönyörű volt, ám az anyaság tovább szépítette őt, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a friss fotói.
Egészség
Természetesen elkezdenek előkerülni a melegebb takarók, de nem mindegy, milyen huzatot használunk.
Utazás
Az autósok többsége nem ismeri a színes gumicsíkok valódi jelentését, de nem dekorációs elem.
Lifestyle
A gyerekkori képzeletbeli barátok emléke felnőttkorban is kísérthet bennünket, hiszen egy új kutatás szerint azok a felnőttek, akiknek kicsiként kitalált játszópajtásuk volt, jóval gyakrabban éreznek...
Sztárok
A jordán trónörökös felesége ismét bebizonyította, hogy kifinomult ízlése vetekszik a világ legelegánsabb hercegnéiével, legutóbbi megjelenésével pedig egyenesen Katalint idézte.