Utazás

Itt található a világ egyik legnagyobb múzeuma - Ha ezen a helyen jársz, muszáj megnézned

A maga kategóriájában, az egyik legnagyobb gyűjteménnyel rendelkezik.

Súlyosan megrongálódott

Egyiptom fővárosa, Kairó inkább meccseteiről, a Szfinxszről, a Hafré piramisról és kiemelkedő történelméről híres, ezért kevesen tudják, de itt található a világ egyik legnagyobb múzeuma is, az Iszlám Művészeti Múzeum. A múzeum saját kategóriájában az egyik legnagyobb gyűjteménnyel rendelkezik, és nem a csak jelentős tárgymennyiségével büszkélkedhet, de különleges történettel is. 2014 januárjában ugyanis, egy robbanószerkezet miatt felrobbant a szomszédban lévő rendőrparancsnokság, ennek következtében pedig a gyűjteménytár is súlyosan megrongálódott. Az épületet külföldi támogatással rekonstruálták, melynek köszönhetően a hely három új kiállító teremmel gyarapodott, így 1450 helyett ma már 4400 kiállítási darab tekinthető meg.

Sokba került rendbe hozni

A múzeum 2017-ben nyílt meg újra, szerencsére a műkincsek nagy részét sikerült tökéletesen helyreállítani, tíz darab azonban teljesen megsemmisült. Rendbehozatalát az Egyesült Arab Emírségek 770 millió forinttal támogatta, de a homlokzat, a restaurátorműhelyek, az új kiállítási vitrinek újjápépítéséhez, helyreállításához, a szükséges anyagok beszerzéséhez segítő kezet nyújtott az UNESCO, az olasz kormány, a kairói Amerikai Kutatóintézet, és a svájci kormány is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ezek a világ legrondább városai - Kiráz tőlük a hideg

Vannak városok, amik elvarázsolnak minden látogatót a szépségükkel, és vannak olyanok ahol azt sem értjük, miért élnek még emberek.

Leadfotó:123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
A híres hollywoodi sztárcsalád legidősebb lánya, Rumer Willis és egykori párja között zajló gyermekelhelyezési per elképesztő fordulatot vett. A bíróságon immár Demi Moore is célkeresztbe került.
Egészség
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az...
Lifestyle
Egy békésnek induló családi délután pillanatok alatt változott át valóságos rémálommá egy angliai parkban, amikor a gyanútlan, egyéves kislány rágcsálni kezdett egy rendkívül mérgező kerti zöldet.
Lifestyle
Van, aki a szarkazmust imádja, mások a kedves poénokat, megint mások saját magukon nevetnek a legszívesebben. Bár hajlamosak vagyunk a humort egyszerűen személyiségkérdésnek tekinteni, a pszichológia...
Lifestyle
Krémes, füstös, könnyű és ellenállhatatlan – a jó padlizsánkrém igazi nyári klasszikus. Mégis van egy apró részlet, amin meglepően sok múlik, és amit sokan rosszul csinálnak. Az erdélyi konyhákban...
Lifestyle
Nem minden szobanövény csupán dekoráció: vannak olyan fajták, amelyek a lakás levegőjére is kedvező hatással lehetnek. Az egyik legolcsóbb és legkönnyebben tartható növény ráadásul segíthet megkötni...