Utazás

Érthetetlen: Megütöttek a villamoson egy terhes kismamát Miskolcon

Hihetetlen, hogy ilyen megtörténik

Alexandra elmondása szerint rengetegen szálltak fel a megállóban, így előre tudta, hogy nehéz dolga lesz a leszállással. "Körülbelül harmincan akartak felfurakodni, így már előre sejtettem, hogy nem lesz egyszerű dolgom a leszállásnál. Amikor a leghátsó ajtóból kiléptem, az egyik tolakodótól egyszer csak egy hirtelen ütést kaptam a hasamra. Egy nagyjából tizennyolc éves iskolás lány volt az. Rám förmedt, hogy húzzak a francba, majd cifra káromkodások közepette még melegebb éghajlatra is elküldött". Alexandra hasa, az ütést követően fájni kezdett, így nagyon megijedt, nehogy baja legyen a kisbabájának. Szerencsére a fájdalom pár órám belül elmúlt, viszont a kismama azóta is nehezen tudta feldolgozni a történteket.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Az különös esetet már vizsgálják.

Leadfotó: MTI/Máthé Zoltán

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Néhány dologra figyelniük kell azoknak, akik így szeretnék rendezni az áramszámlájukat a jövőben.
Lifestyle
A járvány óta nehezen talál magára a budapesti turizmus, miközben Bécs és Prága jelentősen elhúzott a főváros mellett az eltűnt ár-érték arány, a növekvő költségek és a romló városkép miatt.
Sztárok
Miután korábban jelentős összegért túladtak a hawaii luxusingatlanukon, Nick és Vanessa Lachey most a kaliforniai, Tarzanában található, több mint 8 millió dolláros álombirtokukat is eladásra...
Sztárok
Katz Dávid őszintén vallott Az Árulókban átélt kieséséről, a saját gyilkostársa brutális hátbaszúrásáról, a népszerűségi stratégiájáról, valamint egy olyan elképesztő elszólásról, amit csodával...
Sztárok
A Neshama TV legújabb adásában Verebes Linda színésznő és beszédtanár volt Megyeri Jonatán rabbi vendége az Otthon a rabbinál című műsorban, ahol többek között a Pindroch Csabával való házasságáról...
Sztárok
Épségben előkerült az az X-Faktorban szereplő 15 éves lány, akit vasárnap óta keresett a rendőrség, az eset kapcsán pedig Tóth Gabi is megszólalt, keményen megbírálva a kommentelőket és a szülői...