Sztárok

Klapka György a lányával is DNS-tesztet csináltatott

Elengedték a DNS-tesztet

Klapka Sandy a reggeli műsorban elárulta, meg kellett értetnie testvéreivel, ezek a cégek nagyon sok pénzbe kerülnek, így nem csupán örömöt okoznak annak, aki megörökli őket. Szerencsére a többiek is belátták ezt, ezért a legnagyobb békességben sikerült lezárni az ügyet.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

"Elégedett vagyok, mindenki boldog, illetve beleegyezett ebbe a helyzetbe. Azt viszont hozzá kell fűzzem, jelenleg négyen testvérek örököltük meg, élvezzük ezt a hagyatékot. De ez még mindig sok munkával jár" - mondta a műsorban Klapka lánya, majd azzal folytatta, eltekintettek a végrendeletben előírt DNS-teszttől, amire az elhunyt legidősebb gyermekét, ifj. Klapka Györgyöt kötelezte.

"Azért döntöttünk így, mert tudom, hogy mi volt ennek a kikötésnek a hátterében. (...) Velem is elvégeztetett egy DNS-tesztet és a fiatalabbik bátyámmal is. Akkor ott volt az idősebb bátyám is, aki ezt a tesztet megtagadta, ezért édesapám nagyon megharagudott. Nevetséges volt, hiszen annyira hasonlítanak. Ha egymás mellé teszel róluk két képet, ott van a hasonlóság. Mi sem kételkedtünk ebben soha" - árulta el Sandy, ezután kifejtette, azért kellett a teszt, hogy a gyerekek mind biztosítva legyenek, ha feltűnnek a pénzsóvár rokonok.

A teljes interjút itt tekintheted meg!

Szomorú bejelentés: Válik Hollywood imádott sztárpárja

Fotó: Tv2/Mokka; Leadfotó: FEM3Cafe

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...