Egészség

Futótűzként terjed a fotó, ami megmutatja, milyen kemény szülésznőnek lenni

Nem tudja, meddig bírja még

Linder egyébként azzal a céllal posztolta a képet, hogy érzékeltesse, milyen kemény a szülésznői szakma. Egy műszakban általában két szülést vezetnek le, úgyhogy készenlétben kell állniuk minden pillanatban. Azt mondja, sokaknak szimpatikus ez a hivatás, de a durva munkakörülmények elriasztják őket.

"Imádom a munkám, én választottam, én akartam ezen a területen dolgozni. Egy ilyen éjszaka után azonban, mint a mostani, gyakran elgondolkodom, meddig bírom még. Most 40 vagyok, 65 éves koromig kellene dolgoznom, de képes leszek rá? Rengetegen akarnak szülésznők lenni, a feltételek azonban elborzasztják őket, így inkább lemondanak róla."

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Bár Linder mindössze egy hete dolgozik szülésznőként, előtte ápolónő volt, ami elmondása szerint legalább annyira megterhelő. "Úgy érzem, ez egyre csak rosszabb lesz, változásra pedig esély sincs. Másik klinikára lenne szükségünk Stockholmban, vidéken pedig még nagyobb problémák vannak."

Apja válása miatt lett anorexiás a csodaszép színésznő

Nyíltan beszélt pokoli élményeiről. Kattints ide a részletekért!

Fotó: Maternity, Midwifery and Baby

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Egészség
Sztárok
A hercegné teljesen összeomlott, amikor férje, az akkor még csupán hercegi rangot viselő Károly egy vita során olyan mondatot vágott felesége fejéhez, amitől minden nő ereiben megfagyna a vér.
Sztárok
Gwyneth Paltrow lánya, Apple Martin rengeteget örökölt édesanyja lélegzetelállító bájából, ami csak úgy sugárzik a fiatal modell legújabb divatfotóiról.
Lifestyle
A szerelemben váratlan fordulat állhat elő a Kosnál. Napi horoszkóp.
Utazás
Az egyik utazási szakértő szerint létezik egy módszer, amivel a tömött járatokon is alaposan megnövelhető az esély egy szabad helyre.
Lifestyle
Valaki váratlanul felkeltheti a Bika érdeklődését. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Home&Design
Sokat spórolhat majd, aki ilyen ablak mellett teszi le a voksát. Elképesztő, hogyan működik!