Egészség

Döntött a bíróság: lekapcsolják a kisbabát a gépekről

Ki dönt egy gyermek életéről?

Az ügy az egész világot megrázta és gondolkodásra késztette, hiszen olyanról, hogy szülői jog nem beszélhetünk, csupán szülői felelősségről. Így egy kiskorút érintő orvosi döntésről mindig a szakma, és soha nem a szülők döntése lesz mérvadó. Vita esetében pedig bíróságra kell vinni az ügyet.

Vasárnap Ferenc Pápa is megszólalt a témával kapcsolatban. Úgy fogalmazott: imádkozik a kisfiúért és családjáért. Azt is szorgalmazta, hogy teljesítsék a szülők kérését, akik ragaszkodnak a végsőkig tartó kezeléshez, illetve, hogy próbálják megmenteni Charlie Gard életét. Donald Trump, amerikai elnök pedig egy twitter üzenetben jelezte, hogy ha valahogy az amerikai kormány tud segíteni akkor tudassák velük és megteszik.

A kórház válaszából kiderült, hogy sajnos a gyermek nincs mozgatható állapotban. A mostani helyzet szerint, már június 30-án lekapcsolták volna a kisfiút az életét jelentő műszerekről, de a kórház adott még néhány napot a családnak, hogy próbáljanak meg elbúcsúzni Charlie-tól.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Gyomorforgató üzenetekkel zaklatják a veronai tragédia gyászoló anyukáját

Fotó és Leadfotó:Mirror.co.uk

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.