Egészség

Világsztárok, akik majdnem meghaltak

Donald Sutherland

Még leírni is borzalmas, de a világ egyik legjobb színészét majdnem elvesztettük az 1970-es Kelly hősei című film forgatása közben. A 81 éves Donald Sutherland egyik napról a másikra agyhártyagyulladást kapott, és bár azonnal kórházba került, antibiotikumot nem tudtak adni neki. A híresség állapota olyan súlyos volt, hogy kómába esett, később pedig az orvosai megerősítették, amit ő is sejtett: pár pillanatra meghalt. „Láttam az alagutat, a végén pedig a fényt. Elindultam, de valamiért nem akartam odaérni” – idézi szavait a ShortList.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Eminem

A leghíresebb fehér rapper, Eminem mostanra picit lenyugodott, de régen igazi partiarc volt, aki két végén égette a gyertyát: ivott, bulizott, drogozott, utóbbi miatt ráadásul egyszer majdnem meg is halt. Túladagolta magát metadonnal, egy szintetikus opioid, fájdalom- és köhögéscsillapítóval. Miután magához tért, az orvosa közölte vele, hogy az élete egy hajszálon függött, a szervezetébe bevitt anyag mennyisége ugyanis négy kisebb zacskónyi heroinnak felelt meg. A 44 éves sztár az mtv.com-nak azt nyilatkozta: „Nem tudtam, hogy amit beveszek, az metadon, és abban sem vagyok biztos, hogy ha tudom, nem szedtem volna be."

Fotók: Instagram

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Lehet, hogy az Asszonysutyorgó Facebook-csoport sorsa végleg megpecsételődött?
Sztárok
Hosszú évek hallgatása után végre kilépett a árnyékból az eltűnt kislány öccse, aki ma már elismert sportolóként éri el a sikereket.
Lifestyle
Rendszeresek a rendőrségi akciók az utakon, az elmúlt héten több mint ezernégyszáz autóst értek tetten száguldozás miatt a Bács-Kiskun vármegyei utakon.
Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.