Utazás

Három nap Barcelona? Ennyi minden belefér

Barcelona mindenkinek tartogat valamit.

Irány Barcelona

Sosem jártam még Barcelonában, de akármelyik ismerősöm ellátogatott a spanyolok egyik kedvenc tengerparti városába, csakis áradozni tudott a helyről. Ezer éve terveztem, hogy elrepülök ide és most volt szerencsém a Firestone márka jóvoltából megtenni ezt. A villámlátogatás során nem csak az új Roadhawk abroncsot tesztelhettük a városi forgatagban és a hegyek lankás szerpentinein. Meglátogattuk Barcelona kihagyhatatlan nevezetességeit is, sőt a Primavera Sound fesztiválon is partiztunk. Ami mellett meg egyszerűen nem mehetek el szó nélkül, hogy Barcelona legmenőbb hotelében, a W-ben foglaltak nekünk szobákat. Menőséges, igaz?

Amit látnod kell

Először a Sagrada Familia (Szent Család-templom) ikonkus épülete felé vettük az irányt, mert ha Barcelona, akkor ez a hely kihagyhatatlan. A templom történetét szinte mindenki ismeri, első kövét még 1882-ben tették le és a mai napig befejezetlen. Talán azt is mondhatnánk, hogy ez tette híressé. A monumentális templom nem csak kívülről, hanem belülről is varázslatos, a magyar nyelvű tárlatvezetés pedig csak még több infóval szolgált nekünk, laikusoknak az épületről, a tervezőjéről Gaudiról és a koncepcióról.

Az épület sem belül, sem kívül nincs még készen

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Park Güell

A Gaudi által tervezett épület után egy másik nagy túristacsalogató pont következett, a Park Güell. Ez egy 17 hektáros területen fekcő nyilvános városi park kertekkel és építészeti különlegességekkel. Ma Antoni Gaudí épületeinek keretében az UNESCO Világörökség részét képezi.

Kaotikus, mégis egyben van

Fotók: travelhdwallpapers.com; wonderful-world.com; wikipedia.com, traveldigg.com

Lapozz, még folytatjuk!

Oldalak

Utazás
Sztárok
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a...
Sztárok
Magyarország egyik legnépszerűbb humoristája, Dombóvári István a közösségi médiában hódító gasztroinfluenszer, Bálint's Pot vendége volt, aki elhatározta, hogy elkészíti az előadóművész gyerekkori...
Sztárok
Immár kétségtelen, hogy Szoboszlai Dominik igazi világsztárrá vált, aki a nemzeti csapat sajtótájékoztatóján szokatlanul kemény, nyílt és határozott üzenettel intette intő útra a hazai...
Sztárok
Gőzerővel zakatol a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évada, ahol a szélsőséges körülmények már most kihozzák a feszültséget a szereplőkből: Valkusz Milán láthatóan nehezen viseli a kiképzést.
Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...