Sztárok

Schobert Norbit egy orvos nevezte rohadéknak, botrány lett belőle

Norbi reagált a durva vádakra

"Ezekkel a kijelentésekkel a doktor úr nekimegy a teljes magyar élelmiszergyártásnak, és annak a 64 gyártócégnek is, akikkel én együtt dolgozom! Az élelmiszertörvény világosan kimondja, hogy minden forgalomban lévő élelmiszer egészséges, amelyet alapos ellenőrzéseket követően felülvizsgál a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Akárcsak a mi termékeinket. Sajnos a „jóindulatú” emberek szinte hetente jelentenek fel bennünket. Már szinte megszoktuk. Persze soha nem volt semmi kivetnivaló sem az áruban, sem a bolti körülményekben, 14 év alatt egyetlen bírságot sem kaptunk" - árulta el a Blikknek Schobert Norbi, aki már a bíróság elé terjesztette az ügyet és több milliós sérelmi díjat követel. A fitneszguru hozzátette, nála is van tűréshatár, ezt most átlépték.

"Én mint edző és cégtulajdonos nem értek a biokémiához, de szerencsére van egy szaklektorom, dr. Csapó János, aki egyben a Magyar Tudományos Akadémia tagja is. Ő tudja tudományosan igazolni az élelmiszerek élettani hatásait, ezért is őt kértem arra, hogy reagáljon szakszerűen annak az embernek a rágalmaira, aki gyilkosnak nevezett" - tette még hozzá Norbi.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Ábel Anita vallomása: ezért nem születhetett második gyermeke

Ábel Anita korábban még soha nem mesélt erről.

Fotó: femcafe.hu; Leadfotó: TV2/Mokka

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Al Pacino évtizedek óta Hollywood egyik legnagyobb élő legendája, magánélete pedig legalább akkora érdeklődést vált ki, mint filmes sikerei. A rajongók különösen azóta figyelik még nagyobb...
Sztárok
A Scootert imádja a magyar közönség, és a banda most a Campus fesztiválon lépett fel.
Utazás
Lélegzetelállító vulkáni tájak, buja trópusi növényzet és a végtelen óceán vár – mindez hosszú, fárasztó interkontinentális repülés nélkül.
Lifestyle
Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció, amelyet táplálkozási szakemberek is gyakran ajánlanak – és nem...
Fashion&Beauty
Ma már az Instagram és a TikTok is tele van divattippekkel és szemkápráztató outfitekkel, amiket szívesen lemásolnánk. Ugyanakkor a kifutókon és a közösségi médiában látott outfitek fotókon, videókon...
Lifestyle
A fiatal lány a barátja tanácsára költözött vissza a szüleihez, ám az igazi hidegzuhany akkor érte, amikor egy félreküldött üzenet leleplezte a fiú valódi arcát.