Utazás

A tökéletes úti cél, ahol az emberek sosem fáznak: Tunéziában jártunk

Meguntuk a hideget, így egy sajtóút keretében melegebb éghajlat felé vettük az irányt.

Télből nyárba

Legalábbis tavaszba, mert ugyan kánikula nem volt, de bizony a hó sem esett, és nem is vacogtunk a hidegben. Február 16-án, este 20:05 perckor landoltunk a tuniszi repülőtéren, ahová igaz, nem varázsszőnyeg repített, de én, aki kimondottan fél a felhők felett, örültem, hogy gyorsan - két óra alatt - odaértünk Afrikába. Zárójelben megjegyezném, hogy ez még most is furcsa és hihetetlen, hogy egy hétvégére átruccan az ember egy másik kontinensre, kicsit felenged az itthoni mínuszok után, aztán haza is jön. Mintha csak a szomszédba ugranánk át egy kiló cukorért. Na, de térjünk rá az izgalmasabb részre, amit én úgy emlegetek: két nap a paradicsomban.

1. nap: Sousse

Miután megérkeztünk a reptérre Tuniszban, már várt ránk az idegenvezetőnk, aki törte ugyan a magyart, de miután évekig itt élt nálunk, érthetően és szépen beszélte a nyelvünket. Készséges, türelmes volt és rengeteget mesélt már az első utunk során az ország történelméről. Az első esténket Sousse-ban töltöttük, mivel a programok itt kezdődtek. Amikor a szállodába értünk, már nagyon késő volt, de fáradtságunk ellenére azért volt erőnk megcsodálni a lélegzetelállító hotelt, ahová épp készültünk bejelentkezni. A becsekkolást követően gyorsan megvacsoráztunk, megkaptuk a szobakulcsokat. Rezidenciánkat elfoglalva örömmel, de félálomban konstatáltuk, hogy tengerre néz a kégli, szóval már nyugodtan aludhattunk, egészen addig, míg másnap "becsengettek" reggelihez.

Szállás, amit ki kell próbálni, ha az ember Sousse-ban jár: Mövenpick Resort & Marine Spa

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Reggeli után kipihentük az utazás fáradalmait

A reggeliből igazából annyi maradt meg, hogy konkrétan tíz percen keresztül sétálgattam körbe-körbe a büfében, amíg a végére értem a teljes kínálatnak. A bőség zavarában az ember igyekszik a kedvére valót találni, amit - ha már Tunéziában jár - vegyítene a helyi különlegességekkel, de az ilyen választék már zavarba ejtő.

Spa percek

A kielégítő táplálkozás után tettünk egy kört a medencéknél, de mivel sűrű volt a program, így a nézelődést későbbre kellett halasztanunk. Annyira nem bántuk a dolgot, mert vártak minket masszázsra és a török fürdőt is kipróbálhattuk, amitől az ember bőre puhább lesz, mint egy babáé. A spa része is gyönyörű a szállodának, a kiszolgálás is barátságos és látszik, hogy mindenki érti a dolgát.

Leadfotó, fotók: Femcafe.hu

Oldalak

Utazás
Sztárok
Sajnos kilencven esztendősen elhunyt Koltai János Jászai Mari-díjas magyar színész, díszlettervező, filmrendező, képzőművész.
Sztárok
Kirobbanó formában van Selena Gomez, aki saját kozmetikai márkájának partiján villantotta meg tökéletes vonalait egy rendkívül csábító ruhában.
Lifestyle
Egy beszélgetés vagy találkozás régi félreértéseket segíthet tisztázni a Skorpiónak. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Mária dán királyné a minap színházban járt, ennek apropóján pedig egy isteni szerelést húzott elő a gardróbjából.
Lifestyle
Veled is elfordult már, hogy nem fértél a hűtőben? A profi séfeknek van néhány tanácsa, hogy tudod ezt orvosolni.
Fashion&Beauty
Az elmúlt években a divat tudatosan fordult a múlt felé, ikonikus, történettel bíró darabokat emelve át a jelenbe modern értelmezésben. Légies anyagok, aprólékos részletek, puha vonalak – azok a...