Bed&Love

Ne félj szembenézni az okokkal! Nem véletlenül szakítottak veled

A legtöbbünknek nagyon nehéz szembenézni azzal a ténnyel, hogy az illető, akit szerettünk, okkal szakított velünk. Valamiért azonban nem érezte már jól magát velünk, ezért döntött. Ebből viszont csak tanulhatunk. Párkapcsolati szakértőnk, Orbán Nóra megírta, hogyan!

Nem ezt ígérte? Átvert? Otthagyott? Kidobott?

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Oké, alapesetben gondoljuk azt, hogy azért hagyott el, mert egy szemét. Mi ebből a tanulság? Szinte semmi, azon kívül, hogy sikerült egy szemetet választanom, persze ez nem az én hibám, mert korábban nem látszott rajta. Ezután mi jön? Semmi, őt utálom, aztán az új párját is, magamat meg bátran felmenthetem és sajnálhatom. Szembenézés nélkül nincs értelmük azoknak a dolgoknak, amik velünk történnek.

Kezdhetjük a szembenézést?

Aki jól érzi magát egy kapcsolatban, nem keres másikat és nem áll tovább.

Ha ez így van, már csak két lehetőség marad:

Rosszul választott és közben jött rá, hogy nem engem keresett. Mindketten jobban járunk, ha egy szakítással megkapjuk a lehetőséget arra, hogy olyan párt találjunk, akihez jobban illünk és akivel sikeres kapcsolatot építhetünk. Kalandra fel!

Fotó: womenshealth.com

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...
Sztárok
A Jonas Brothers szerint Joe Rocktábor felvételi anyaga olyan rossz minőségű volt, hogy a Disney vezetői azt hitték, valaki meg akarja viccelni őket – mégis ez indította el a testvérek világsiker...
Egészség
A délutáni szunyókálás jól eshet, de ha túl gyakran van rá szükséged, lehet, hogy a tested így jelezheti: valami nincs rendben az egészségeddel.
Home&Design
Mi lenne, ha az otthonod színe önállóan változna az évszakokkal? Joe Doucet, a New York-i tervező és feltaláló, pontosan ezen dolgozik. Az ő találmánya, a hőmérsékletre reagáló „klímafesték” új...
Lifestyle
Amint beköszönt a hűvösebb, csípősebb idő, megszaporodnak a levegőben a kórokozók. A hideg, vírusos időben megnövekedik a náthás megbetegedések és a megfázásos esetek száma, és mi segíthetne jobban...
Lifestyle
A digitális világ ma már elválaszthatatlan része a gyerekek életének – teljesen elszigetelni őket tőle nem is lehet, nem is kell. A kérdés inkább az, mennyi képernyőidő fér még bele az egészséges...