Sztárok

Hajdú Péter Sarka Katát hibáztatja? Durva, amit mondott

Hajdú Péter elárulta, mit gondol arról az időszakról, amikor Katával megpróbáltak újra közel kerülni egymáshoz. Természetesen gyermekei anyja is megszólalt az ügyben.

Hajdú Péter Katát okolja a válásért?

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Hajdú Péter és Sarka Kata házassága tavaly került válságba, akkor mindketten azt nyilatkozták, dolgoznak azon, hogy együtt folytathassák. Sajnos azonban mostanra kiderült, ez bizonyos okokból nem lehetséges, immár biztos, el fognak válni. Közben felröppent a hír, Hajdú Péterre egy egyetemista lány formájában ismét rátalált a szerelem, ám ő ezt tagadja. Ezzel szemben Kata azt mondja, a nő létezik, ő pedig sok boldogságot kíván nekik. Hajdú egyébként úgy gondolja, ő mindent megtett házasságukért, viszont úgy érzi, Kata nem. Erről a Lokálnak beszélt.

"Én minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy kibéküljünk, Kata pedig minden tőle telhetőt megtett, hogy ez ne sikerüljön! Többször leültünk és megbeszéltük, hogy rendbe hozzuk a kapcsolatunkat, de nem sikerült, és ennek nem én vagyok az oka. Szerettem volna, ha a gyerekeink nem csonka családban nőnek fel" - mesélte a lapnak Hajdú.

Kata minderről mást gondol, az ő véleményét a következő oldalon találod!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Maryam d'Abo a nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb Bond-lánya volt, akinek természetes szépségét és ragyogó mosolyát közel négy évtizeddel később sem felejtették el a rajongók, nem véletlenül.
Egészség
Persze most mindenkinél jön egy őszi fáradtság, de ha mindig álmos vagy délután, az akár gondot is jelezhet.
Sztárok
Puskás Peti élő adásban szembesítette feleségét a „konyhai és nyelvtudási hiányosságaival”.
Fashion&Beauty
Te is ismered azt az érzés, amikor hetekig vadászol a tökéletes téli bőrcsizmára, végre megveszed, majd az első havas, latyakos nap után kétségbeesve látod a fehér foltokat és a repedező bőrt?
Sztárok
Katalin hercegné és 11 éves lánya, Sarolta a hétvégén egészen szokatlan közös programon vett részt, amivel alaposan meglepték a londoniakat.