Sztárok

Megvan, hol folytathatják a Class FM műsorvezetői – Ennél a rádiónál kaptak reggeli műsort

Ők a legnépszerűbb rádiósok

A Sláger FM vezérigazgatója, Csikesz Erika a lapnak elmondta, egy ideje már szerették volna átsruktúrálni a reggeli műsorukat, felméréseik pedig azt mutatták, Vágó Piros és Abaházi Csaba az ország legnépszerűbb rádiós műsorvezetői közé tartoznak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"Egyszerűen szeretnénk jó műsort csinálni. Ami nekem nagyon fontos, hogy nem egyedül ülök majd a stúdióban, mint korábban. Csapat és csapatmunka, én ebben hiszek. Csabival mind a ketten 1999-ben kerültünk a Danubiushoz, tehát azóta folyamatosan egymás mellett dolgoztunk. Csípjük egymást, korábban sokszor voltunk együtt kitelepüléseken műsorvezetők. Így volt már alkalmunk közösen „megfejteni” a világot, kicsit jobban megismerni egymást. Azt gondolom, hogy nagyon jó kollegiális viszony van köztünk" - mesélte Piros, aki hozzátette, izgulós típus, ezért biztos benne, hogy az első adásnapon egy kicsit lámpalázas lesz.

Végleg elhallgat a Morning Show a ClassFM-en - Így búcsúzott a hallgatóktól Balázs, Feri és Jani

Ahogy mi is megírtuk, kedden este úgy tűnt, ma reggel már nem lesz Morning Show. Végül nyilatkozat nyilatkozatot követett és a Class FM reggeli műsorának vezetői mégis felvehették a munkát. Az adás során kiderült, most utoljára... Olvasd el, hogyan búcsúzott Balázs, Feri és Jani a hallgatóktól!

Leadfotó: facebook.com/slagerfm

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A világ egyik leggazdagabb és legismertebb emberének gyermekeként felnőni óriási teherrel jár, ám Bill Gates lánya, Phoebe Gates meglepő módon felnőttkorig sikeresen elkerülte a nemkívánatos...
Sztárok
Napra pontosan 29 éve hunyt el Diana hercegnő. A tragédia éjszakáján Károly herceg a szigorú udvari protokollal dacolva cselekedett volt feleségéért.
Lifestyle
Feszültebb és nehezebb napok következhetnek három csillagjegy számára. Az előttük álló hét olyan helyzeteket hozhat, amelyek türelmet, kitartást és komoly lelki erőt igényelnek tőlük.
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét: három csillagjegy életében olyan változás következhet be, amely új ajtókat nyithat meg előttük. Érdemes lesz nyitott szemmel járniuk, mert egy...
Lifestyle
Brutális hőség után zivatarokkal és 90 km/h-s széllel csap le az időjárási fordulat hétfőn. Mutatjuk, hol csap le a vihar és hol érvényes a riasztás!
Egészség
A vércsoport olyan biológiai tulajdonság, amelyet a születésünk pillanatában kapunk, és amely egész életünkben velünk marad, és akár a szívünkre is hatással lehet.