Sztárok

“Férfiként” látta meg a napvilágot - Felejthetetlen történeteket mesélt múltjából Törőcsik Mari

A Szerelem forgatásán lett szerelmes

Bár Törőcsik Mari első férje Bodrogi Gyula volt, mégsem őt szerette a legjobban. A nagy Ő egyértelműen második férje, Maár Gyula rendező volt, akivel 1973-ban kötött házasságot. A férfi 2013-ban bekövetkezett haláláig boldogságban éltek. A könyvet olvasva ez érződik is, a színésznő nagyon gyakran említi Maár nevét. Első találkozásukra 1971-ben a Szerelem című film forgatásán került sor.

"A díszletek között állt egy férfi. Állt ott, bámészkodott, hallgatott. Be se mutatkozott, oda se jött. Nem is nézett felém. Én viszont néztem. Kérdezem, Ki ez? Mondják, Maár Gyula, filmrendező, de még nem csinált filmet. Bölcsészkart is végzett, és most megkérték, hogy írjon erről a forgatásról a Filmvilágnak. (..) Ezután kimentünk a Nemzeti Színházzal Moszkvába vendégszerepelni. Visszajövünk, megyek forgatni, Maár Gyulát újra ugyanott látom az egyik hasadékban. Áll, támaszkodik a falhoz, nézelődik. Nem engem néz, hanem csak úgy általában. Én őt nézem. Aztán odamegyek, átölelem. Itt vagyok. Ezt mondtam. Attól fogva a haláláig együtt voltunk. De ő most is itt van velem" - emlékezett vissza.

Az édesanyja szülés közben mentette meg a zsidó orvost

A második világháború idején Törőcsik Mari édesapja a második magyar hadseregben szolgált, egy alkalommal pedig kapott egy hónap kimenőt. Ekkor fogant meg a színésznő testvére, akivel édesanyja sajnálatos módon az ötödik vagy hatodik hónapban elvetélt. Akkoriban ugyanis kevés volt az orvos, a kórházakba pedig nagyon nehéz volt eljutni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"Orvos sehol, de egy közeli táborból kihoztak a csendőrök egy zsidó orvost. Láttuk, rajta volt a sárga csillag. Minket, gyerekeket kiküldtek a házból. Túl messzire persze nem mentünk, elbújtunk a ház mögött, és hallottuk, hogy azt ordítja anyám: Papírt és ceruzát kérek! Doktor úr, le akarom írni, hogy maga nem hibás, ha én most meghalok. Az a csoda, ha életben tud tartani" - mesélt édesanyja hőstettéről a Nemzet Színésze.

Törőcsik Mari: Reggelente felteszem a kérdést, hogy van-e értelme felkelni

Törőcsik Mari élő legenda. A színpadon ő az egyik legnagyobb, olyan férfiak hevernek a lába előtt, mint Stohl Andárs vagy László Zsolt, és nem lehet rá nem csodálattal, áhitattal nézni. Törőcsik Marit az Isten is színésznőnek teremtette, de attól még ő is csak ember, ő is sebezhező és törékeny. Vele beszélgettünk.

A szöveg forrása: HVG
Fotó; Leadfotó: pinterest.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Ha szőrös vagy tollas kedvencekkel osztod meg az otthonodat, a takarításra bizony nem ugyanazok a szabályok érvényesek, mint alapból. Nagyon nem mindegy ugyanis, milyen tisztítószereket használsz a...
Egészség
Sok diáknak nagyon nehezen megy az átállás, hogy ismét korán fog csörögni az ébresztő.
Lifestyle
A leárazások csábítók, de vannak termékek, amelyeknél a feltűnően alacsony ár gyanús is lehet, nem véletlenül.
Home&Design
A hálószoba a legtöbbünk számára egyet jelent a kikapcsolódással, a pihenéssel és a relaxálással – egy nyugodt menedék, ahol nagyot sóhajthatunk lefekvés előtt, és feltöltődve készülhetünk a ránk...
Sztárok
Ma már elindul a Házasság első látásra a TV2-n, ami ismét nagy hullámokat fog generálni.
Lifestyle
Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.