Lifestyle

Ezt a bulit Te sem hagyhatod ki! Készülj a hétvégére már most!

Maratoni, két és fél órási dőutazásra invitál július 7-én a Budapest Bár a Budapest Parkban! A fülledt nyári éjszakát fülledt, békebeli kávézóvá varázsoló zenekarral Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Mező Misi, Németh Juci, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián is fellép. (x)

Igazi szalon környezet némi extrával fűszerezve

A Budapest Bár olyan, mint egy folyton nyüzsgő szalon, ahol a hazai könnyűzene minden területéről érkeznek énekesek és énekesnők, - legyen szó rockról, jazzről, autentikus cigány zenéről vagy éppen pszichedelikus-elektronikáról – hogy a hétköznapokból kiszakadva kacéran füstöt fújjanak a képünkbe és búgó hangon felkonferálják a következő számot.

Hamisítatlan bulihangulat

Persze, a kettő között a 20-as, 30-as évek csinos köntösébe bújva még megidézik a kor slágereit, kupléit és filmzenéit, a mai kor klasszikusait közéjük tűzve és jól megcsavarva. Így klasszikus cigányzenekari felállással David Bowie-t, Tom Waits-et vagy éppen Nick Cave-t is elhozzák egy-egy pillanatra, a főváros kimért eleganciája mellett pedig a csizmaropogtató vidék is megszólal koncertjeiken. Az estek házigazdája a zenekart alapító Farkas Róbert mindeközben bennfentesként kísér végig minket a szalonon és igazít el annak vendégei között.

A Budapest Bár nyári évadának legnagyobb koncertjén fellép a formáció összes énekese, névszerint Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Mező Misi, Németh Juci, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián, akik előadásában 150 percen keresztül élvezhetjük a régi slágereket és sosem hallott duetteket. Sőt, mindezen felül új dalokkal és meglepetéssel is készül a zenekar.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...
Home&Design
Sokan a konyhafelújításra vagy a fürdőszobára költik a legtöbb pénzt, ha szeretnék növelni otthonuk értékét. Az ingatlanszakértők szerint azonban van egy olyan részlet, amelyet a vevők szinte az első...
Lifestyle
Egy török házaspár békés, romantikus esti sétája váratlan és drámai fordulatot vett a tengerparton, amikor a hullámok között valami egészen megdöbbentő dologra lettek figyelmesek. Amit a vízben...
Lifestyle
Argentína mocsaras vidékén egy szinte hajszálpontosan kör alakú, rejtélyes sziget lebeg a vízen, amely ráadásul folyamatosan forog a saját tengelye körül. Az ufóhívők és a kutatók is lázasan keresik...
Sztárok
Sokan kíváncsiak arra, mi áll Gal Gadot irigylésre méltó alakjának hátterében a negyedik X felett is. A Wonder Woman sztárja egy kiegyensúlyozott étrendre és kemény, mégis átgondolt edzésmunkára...
Sztárok
Világraszóló lagzit ülnek Szicíliában, miután Eros Ramazzotti és Michelle Hunziker közös lánya, Aurora Ramazzotti polgári szertartáson fogadott örök hűséget szerelmének. A 29 éves híresség azonban...