Lifestyle

Az olvasók írták: 8 kísértetsztori, ami valóban megtörtént

A BuzzFeed megkérte olvasóit, osszák meg velük a legdurvább paranormális élményüket, amit eddigi életük során tapasztaltak. Itt az eredmény. Olvassátok el, mi azóta nem merünk egyedül maradni semmilyen sötét szobában.

1. A fehér ruhás lány

Egyik este felkeltem, hogy pisiljek, és a folyosón beleütköztem egy lányba, aki fehér ruhát viselt. Elnézést kértem, és tovább botorkáltam, de később rájöttem, hogy úristen, kivel találkozhattam, hiszen egyedül vagyok otthon. Másnap eljött hozzám a barátom, hozott pár filmet, és megkérdezte tőlem, hogy miért bámultam az emeleti ablakból, és miért vettem azóta le a fehér ruhámat. Csak néztem rá, mert nekem nincs is fehér ruhám. (rcarillo)

2. Hála?

Temetkezési vállalkozó vagyok, és éppen egy gyerek holttestét készítettem elő, amikor éreztem, hogy valaki megsimogatja a hajamat. Néhány perccel később kuncogást hallottam, majd az ajtó becsapódott. Minden gép, ami szobában volt, leállt, és halálos csend lett. Amikor felöltöztettem a testet, egy kéz érintését éreztem a vállamon és valami melegséget a derekamnál, pontosan ott, ahol egy gyerek megölelt volna. (briw45)

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

3. Arcok az ablakban

Amikor kicsik voltunk, egy olyan házban éltünk, ahol nem sokkal azelőtt gyilkosság történt. A nővérem minden éjszaka megkért, hogy csukjam be az ablakot; amikor az ablakhoz léptem, három alakot láttam, akik visszabámultak rám. Ez így elég érdekesen hangzik, tekintve, hogy nem volt hajuk, orruk, szájuk. Csak néztek, nem csináltak semmit. Néhány hónappal később a házról beszélgettünk a családdal, és én megemlítettem az arcokat. A nővérem sokkos állapotban nézett rám, és azt mondta, azért kérte mindig, hogy zárjam be az ablakot, mert ő is látta őket. (angelica4)

4. Megjöttem!

Néhány évvel ezelőtt otthon voltam, éppen az emeletem játszottam a számítógépen, amikor hallottam, hogy kinyílik a bejárati ajtó. Az anyám felkiabált: „Amber, megjöttem.” - és mintha valamilyen papírzacskóval csörgött volna. Lefutottam, hogy segítsek neki, de nem volt lent senki, és anyám kocsija sem állt a felhajtón. (Amber Rodriguez)

Gif: giphy.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...
Lifestyle
Különleges és meglepő vendéggel kopogtattak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Fővárosi Állat- és Növénykertben, miután egy közúti ellenőrzés során illegálisan tartott fehérpamacsos selyemmajmot...
Lifestyle
A Bikához váratlan, nem mindennapi információ juthat el - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Kabát Péter ismét útra kelt a Celeb vagyok, ments ki innen! kedvéért, ám a Kolumbiába vezető útja tartogatott némi nem várt izgalmat: az exfocistát a bogotai repülőtéren fennakadások és a hatóságok...
Sztárok
Október 17-től egy különleges, négynapos premier-eseménnyel mutatja be a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt. A négyrészes széria minden szombat este, a Megasztár után...