Bed&Love

A nőnap margójára: aki felnőtt filmeket néz, máshogy tekint a nőkre – Egy bizarr kutatás eredményei

Ma ünnepeljük a nemzetközi nőnapot, amelynek célja, felhívni a figyelmet a nők egyenjogúságára. Ezzel kapcsolatban akadtunk egy meglehetősen furcsa kutatásra, amely összefüggést talált a férfiak pornófogyasztási szokásai és a nők egyenjogúsága között.

Nőnap, női egyenjogúság

Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot, melynek eredeti célja felhívni a figyelmet a nők egyenjogúságára, ami lássuk be, szükséges is, gondoljunk például arra az óriási bérszakadékra, amely a nők és férfiak között tátong. (Magyarországon 2012-ben átlagosan 20%-kal keresett kevesebbet egy nő férfi kollégájánál, aki ugyanabban a pozícióban dolgozott, de szerencsére ez 2014-re 15%-ra csökkent.) A tendencia egyébként itthon jónak mondható, lassan, de évek óta javul a nők helyzete hazánkban. Most pedig, hála egy kissé furcsa amerikai kutatásnak, az is kiderült, hogyan lehet a férfiak általános felfogását a nőkről kissé megváltoztatni. Ehhez pedig a felnőtt filmeknek is közük van.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Lapozz, és tudd meg, mi az összefüggés a női egyenjogúság és a pornófilmek között!

Fotó: people.com

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Bed&Love
Egészség
Egy különleges színű, antioxidánsokban gazdag paradicsomváltozat a kutatók figyelmét is felkeltette, nem véletlenül, ugyanis olyan növényi vegyületeket tartalmaz, amelyek szerepet játszhatnak a...
Fashion&Beauty
Az ősz végével és a tél közeledtével menetrendszerűen megérkezik a divatimádók legnagyobb ellensége: az esős, latyakos, szürke időjárás, emiatt pedig mindenki feláldozza a stílust a kényelem oltárán.
Home&Design
Elérkezett a pont az időjárásban, amikor felerősödnek a hajnali fagyok, és a kertben sok mindenre figyelni kell.
Lifestyle
A legfrissebb számítások szerint a megszokottnál jóval enyhébb és esősebb tél várhat ránk, amit a Csendes-óceán rekordméretű felmelegedése okoz. Az alacsonyabban fekvő területeken szinte biztosan a...
Sztárok
A világhírű divatdinasztia egyik legkülönlegesebb tagja nemcsak szépségét és kifinomult ízlését örökölte a családjától: születése mögött olyan titok húzódott, amely hosszú éveken át beárnyékolta az...